Hosszú autózás balra - 2008. szeptember 8-23. - összefoglaló

Hu, mekkorát utaztunk!

Eloször is az utólagos térkép 2 részletben, mivel Google Maps nem bírta idegekkel az útvonalunkat:

View Larger Map

View Larger Map

Elöljáróban néhány száraz adat:

Összes km 6847 km
Legkevesebb napi km 16 km (Chamonix)
Legtöbb napi km 546 km (Bordeaux - Bretagne)
Átlag napi km (oda-vissza úttal együtt) 427,94 km
Átlag napi km (oda-vissza út nélkül) 315,64 km

Persze van még csomó adat, ha valaki hasonló útra vetemedne, és érdeklik a részletek (napi km, szállások, költségek), szóljon nyugodtan, szívesen megosztjuk.

Ezután pedig a részletes leírás. Lapozzon tovább, akit érdekel!
Képek itt, de persze késobb is beszúrok azért majd egy-egy érdekesebbet.

Elore jelzem, hogy nem fogom egyben megírni az egészet, viszont szeretném az egész utat egy bejegyzésbe írni, tehát idonként tessék visszanézni, lesz frissítés.


1. nap - 2008. szeptember 8. hétfon indultunk, azon a napon, amikor állítólag nyit Pesten a Nordsee.
Nagyon, de nagyon korán (fél 6) keltünk, hogy idoben tudjunk indulni. A teljes felkészülés, elozo napi checklist-es pakolás, a lefoglalt szállások visszaigazolásainak elmentése, laptopra mindenféle honlap lementése és egyéb szépségek között csak az útvonal belövése maradt ki, tehát reggel 7:15-kor az autóban ülve 10 perces GPS-állítgatással kezdtünk... :) Hát persze, hogy sikerült kifognunk a reggel 8-ra munkába igyekvo forgalmat, és ez így szeptember elején a Váci úton nem kicsi. Sikerült is kb. 1,5 óra alatt átjutnunk a városon. Közben voltak azért érdekességek, pl. a Sláger Rádióban AC/DC-t adtak, valamint nagy örömünkre közölték, hogy Hegyeshalom felé az autópályán valami baleset miatt 4 km-es torlódás van. Ez késobb 10 km-es lett, de hála a pesti csúcsforgalomnak, mire kiértünk Budaörshöz, a balesetet már eltakarították. Meg is állapítottam, hogy milyen jó, hogy nem keltünk még korábban, akkor ugyanis nem Pesten, hanem az autópályán szívtunk volna a dugóban.

Szóval délelott 10-kor már Bábolnánál suhantunk 130-cal. Persze nem bírtuk ki, Bécs mellett megálltunk és vettünk pár fincsi Nordsee szendvicset ebédre. :) Aztán hipp-hopp, Münchent alulról, a Bodensee-t pedig felülrol megkerülve máris a svájci határon voltunk! A határor persze kiszúrta a nem német és nem svájci rendszámunkat, úgyhogy érdeklodve nézett ránk, és kérte az útlevelet. Én ezen úgy meglepodtem, hogy a táskából hirtelen kedvesemnek a már rég kilyukasztott, csak USA-vízum miatt féltve orzött útlevelét kaptam elo. SvájciBácsit viszont marhára nem érdekelte, lapozgatott boszen, meg érdeklodött, hogy hova megyünk. Erre kizoomoltam kicsit a térképpel, és mutattam, hogy oda a zászlócskához. Halvány gozöm sem volt a falu nevérol, ahol elso kempingünk volt. Vagy mondtam volna neki végig az útvonalat?? :) Aztán fel is adta, rájött, hogy nem mi leszünk a napi fogás, és jó utat kívánt. Mi pedig hamar megérkeztünk elso szállásunkhoz, egy pici városka mellett a hihetetlenzöld domboldalon fekvo
Hüttenberg Kempingbe
. Este 7:45-kor érkeztünk (pontosan 999,9 km, a képek között meg lehet nézni!!!), úgyhogy még épp féligmeddig világosban felállítottuk a sátrat, aztán mivel elég fáradtak voltunk, hamar aludtunk is. Jelentem, hatalmasat lehet aludni dombok között friss levegon, éjjel kb. 12-13 fokban sátorban! A legnagyobb problémám a hutotáska búgása volt, de ez kb. fél percig zavart csak...


2. nap - szeptember 9. - kedd - Svájc
És máris itt a második nap! Nagy alvás után nekem sikerült fél 9 körül ébrednem, aztán fetrengtem még egy órát, mert gondoltam hagyom pihizni az én kedvesemet. Pakolás, reggeli, zuhizás (kepming fürdo teljesen OK!) után indulás elso svájci napunkra!

Elso cél: Rheinfall, azaz Rajna vízesés. Nem volt egyszeru megtalálni, viszont erosen meglepodtünk. A fene tudta, hogy itt Európa közepén ilyen vízesés van!!! Teljesen oda lehet menni a folyó partjához, egy szép kis várból nagyon szépen kialakított lépcsosor vezet le, és még kilátóterasz is van.


A vízesés közepében van egy sziget, ahova ki lehet menni hajóval. Nem mentünk ki, viszont megállapítottuk, hogy egy Amazing Race epizódba pont el tudnánk képzelni a helyet. Hihetetlen erovel zubog a víz, pár méterrel arrébb pedig már csak egy gyors folyású folyó jelzi, hogy itt korábban valami történt.

Ezután bementünk Zürichbe megnézni a tópartot. Itt ebédeltünk, és mivel egymást érték a Starbucks-ok (majdnem, mint NYC-ben), nem hagyhattunk ki egy-egy Caramel Frapuccino-t. Érdekes egy város. Látszik, hogy nagy, sokan laknak benne, mégis szellos, kellemes. Jó a levego, és nagyon szép, ahogy a hatalmas tó mögött, a háttérben kirajzolódnak a hegyek. Mivel sikeresen a banknegyedben parkoltunk, elmélkedtünk még kicsit az autóállományon. Sehol nem láttam még ennyi fekete autót egy helyen, és ennyi végtelenül unalmasan kinézo embert (fekete öltöny, fehér ing - a csajokon is, csak ok ugye kosztümnek hívják). Biztosan nagyon jó nekik, mert drága autójuk van... :)

Zürich után irány Svájc másik vége - és itt kezdett feltunni, hogy hát ez tényleg egy icipicike ország! Amikor letértünk az autópályáról, és két hatalmas hegyvonulat, függoleges sziklafalak tövében indultunk el, az már kezdett gyanús lenni. Aztán megláttuk hatalmas hosszú vízeséseket a sziklafalon. Hamar ezután meglett a Camping Jungfrau is, az egyik vízeséses sziklafal tövében. Elore elárulom, ez volt az egész út alatt a legkirályabb kemping! Egyrészt gyönyöru helyen fekszik (de ilyen volt még utána is), viszont a fürdo-részén nagyon meglepodtem. Tiszta, szépen kialakított, semmiben nem kevesebb egy szállodai fürdoszobánál, maximum annyiban, hogy nem a hálószobából nyílik.
Este még nem voltunk annyira álmosak, úgyhogy a sátorban megnéztük az Office tavalyi webisode-jait. Aztán alukáltunk, mert következo nap korán akartunk kelni, hogy idoben induljunk.


3. nap - szeptember 10. - szerda - Svájc és Franciaország / Chamonix
Tényleg korán keltünk, egész konkrétan fél 7 körül. Gyors összekészülodés, és sátorpakolás, és 8-kor már indultunk is. Közel voltunk elso célunkhoz, a Trümmelbach vízesésekhez, úgyhogy jó korán ott voltunk, még mielott bármilyen turistacsoport odakeveredett volna.

Ez tulajdonképpen egy 10 vízesésbol álló vízesés-sorozat, az Eiger, Monk és Jungfrau hegyek gleccservíze táplálja, és az érdekessége az, hogy a hegyben vájta ki magának az utat. Természetesen UNESCO világörökség része. Eloször is egy felvonó felvitt jó magasra. Onnan még kicsit gyalogolni kellett, jól kialakított úton, lépcsokön lehet egészen közel menni a vízesésekhez, néhány helyen egészen a hegy belsejébe, barlangon keresztül. Lefelé gyalog mentünk, így végig tudtuk nézni az összes ide tartozó vízesést. A legfelsok még teljesen a hegyben vannak, ezeket nagyon szépen megvilágították, hogy még szebb látvány legyen. Az alsók már közvetlen a hegy oldalában "csordogálnak". Hihetetlen látvány, ahogy a víz hatalmas erovel zubog lefelé, és amikor belegondolok, hogy itt ez folyamatosan így van, sot, olvadáskor valószínuleg még durvább, akkor kicsit elgondolkozom azon, hogy meddig lesznek még ott fent azok a gleccserek... Meg azon is, hogy milyen fura, hogy van, ahol vízhiány van, itt meg állítólag másodpercenként 20000 (igen, húszezer) liter víz folyik le.
Ezúton is még egyszer hatalmas KÖSZI Anikónak a svájci tippekért, nélküle sem a Rajna vízesést, sem a Trümmelbach-ot nem látogattuk volna meg, pedig mindketto nagyon szuper szép hely!!!

Ezután elindultunk Kandersteg felé, út közben még elmentünk a Thunersee mellett, ami pont úgy néz ki, mintha a gyönyöru zöld völgybe véletlen befolyt volna egy csomó víz. Már tó nélkül is nagyon tetszettek ezek a svájci hegyek-völgyek, hihetetlenzöld mezok, a nyugalom, és az egész táj így egyben, de ez a tó még rátett egy lapáttal.

Hamar Kandersteg-be értünk, ami egyáltalán nem nevezetes, csak annyi, hogy innen indul az autósvonat. Van itt egy hegy, amit szokás szerint átfúrtak, viszont tudja fene miért, de nem fúrtak bele autós alagutat. Helyette kihasználva a nagy svájci vonatozós hagyományt, közlekedik egy jó hosszú alagútban egy olyan vonat, amire fel kell hajtani autóval. Az egész út 17 km, ennek nagy része alagút. Vicces volt ülni a kocsiban sötétben és így robogni az alagútban. A túloldalon aztán tekeregtünk egy csomót Svájc francia részén a hegyoldalakban. Érdekes volt, hogy bár ugyanabban az országban voltunk ahol eddig, hirtelen minden német felirat franciára változott. Vettünk ebédet, hogy elverjük a maradék svájci pénzeinket, aztán hipp-hopp már a határon is voltunk. Persze kifelé semmi hercehurca, csak integetett a határor, hogy menjünk. :)
Innen már nem volt messze a következo úticél, Chamonix, a Mont Blanc lábánál lévo kis település. Nagy nehezen választottunk campinget, felvertük a sátrat a leheto legmesszebb az ugatóskutyás turistáktól, és mint kiderült, túl közel egy hangos angol baráti társasághoz. Ámuldoztunk nagyokat minden egyes alkalommal, amikor felnéztünk a hegyre. Közvetlen felettünk lógott ugyanis lefelé egy hatalmas gleccser. Szerencsére ott is maradt, nem jött lejjebb. :) Relaxáltunk nagyot, hiszen még boven világos volt, szép napos ido, és a mellettünk lévo hegyek látványával tényleg nem lehetett betelni.
Holnap irány a Mont Blanc! Na jó, nem teljesen, csak amíg felvonóval lehet...




Update! :)
1.: A Rheinfall bizony benne volt az Amazing Race-ben, méghozzá a 3. évadban, akkor, amikor röviddel ezután ok is utaztak az autósvonattal Kandersteg-nél. :) Jól kizavarták oket hajóval a szigetre, ott kellett összeszedni a következo borítékot. Szóval Amazing Race helyszín-választónak már jelentkezhetnénk...
2.: Elfelejtettem írni, pedig nagyon poénos történet. A svájci 2. kempingben (a Trümmelbachfall közelében) korán reggel nekiállt esni az eso. Nyugodtan rendezkedtünk a sátor körül, amikoris kertszomszédunk, egy elég jópofa holland motoros no (egyedül jött) kibújt odújából, felnézett, lenyomott egy kb. 30 szótagú kacifántos holland kifejezést, majd visszabújt a sátrába. Mi csak néztünk, meg nagyokat röhögtünk, hogy ez aztán szép káromkodás volt... Az eso viszont beijedt, ugyanis 5 perc múlva elállt! :)
Update vége.


4. nap - szeptember 11. - csütörtök - Chamonix
Jót aludtunk a sátorban a hegyi levegon. Reggel pedig már 8kor elindultunk, megvettük a napi felvonóbérletünket, aztán mivel még elég korán volt, kerestünk reggelizohelyet. Hosszú napnak ígérkezett, úgyhogy kiültünk egy étterem teraszára, és bevágtunk egy-egy nagy, omlett-saláta-narilé-kávé reggelit. Viccesek ezek a franciák, egyszer végre arra vetemedek hogy kérek franciául reggelit (a köszönéstol az eztmegazt kéremszépen-ig), erre úgy belelkesült a csaj, hogy a visszakérdezést (milyen kávé) lenyomta franciául, teljes sebességen (szerintem legalábbis nem próbált lassan tagoltan beszélni). Nemáááá hogy ennyire nem hallatszott az akcentusomon, hogy azért nem megy ez nekem annyira... :) Nade aztán mikor néztem értetlenül, leesett neki a helyzet, és megkérdezte tört francia angolsággal is, úgy legalább értettem.

Ezután a kis kitéro után elindultunk felfelé. Két lift visz fel a legmagasabb pontig. Eloször 2317 m-re, aztán 3842-re. Mindketto nagy, téglatest alakú zárt felvonó. Elég brutálisan emelkedtek, foleg a második, és az átszállással együtt kb. fél óra alatt fent is voltunk (kb. annyi volt az átszállás, mint az eddigi rekordom a müncheni reptéren).
Fent megállapítottuk hogy jujj de hideg van itt, de sebaj, milyen jó a levego. Megláttuk a sok teraszt, és az oda vezeto lépcsoket, és szokásosan lelkesen nekiindultunk. Na, az elso lépcsofordulóig elvonszoltam magam, aztán jött a pihi. Onnantól kicsit lassabbra vettük a tempót... A fene gondolta volna, hogy a ritka levego azt jelenti, hogy az ember nem bír rendesen lépcsozni. Elég fura volt, hogy tudok simán de nagyon jól levegot venni, semmi tüdonehézség meg ilyenek, viszont ami bejön, abban nem sok hasznos anyag van. Vettem a mély levegoket lelkesen, de valahogy nem volt túl hatékony. :) Nade ehhez is hozzászoktunk, és végignéztük mindenfelé a kilátást, mindenféle kilátótoronyból és teraszról. Elég nagyon durván hideg volt (állítólag 0 fok körül) és süvített a szél. A kabátok, kapucnik védtek, de a kesztu és az arcvédo betöromaszk jól jött volna. Foleg a kesztyu, ugyanis 2 perc alatt rágyógyult a kezem a fényképezogépre. Hihetetlen kilátás volt minden irányban, lent nagyon mélyen látszott a városka, egész tiszta ido volt! Valahogy így:

A többi irányban pedig a kisebb-nagyobb hegycsúcsok, sok-sok hó, és idonként hegymászók:

Miután kicsodálkoztuk magunkat, beültünk kicsit melegedni a következo "felvonóba". Ez igazából nem is felvonó, hanem egy kis 4 személyes kabin (mint egy kicsi felvonó) - ebbol egymás után három sorba fuzve. Az egész útvonalon kb. 10 ilyen hármas kupac kabin közlekedik az Aiguille du Midi (itt voltunk) és az olasz oldalon a Helbronner között oda-vissza, és a lényege az, hogy tulajdonképpen kicsit megkerüli a Mont Blanc-t, nagyjából vízszintesen halad, és mozgó kilátóként funkcionál. Ezzel mentünk egy kört, oda-vissza volt kb. háromnegyed óránk, ami alatt láttunk csomó gleccsert, hegymászókat, gleccserben barlangot, hegymászók hóba vájt (!) sátrait, és nem utolsósorban bemelegítettük magunkat kicsit végre. Ráadásul kényelmes is volt, mivel nem volt tömeg ketten voltunk egy ilyen kabinban.

Nagyon szép a kilátás itt fent, és az ido is szuper volt, szóval igazán kifogtuk. A kilátónál kimentünk egy olyan részre is, ahonnan a hegymászók indulnak. Egy kb. 40-50 cm széles hegygerinc, mindkét oldalán szakadék, a gerincen pedig soha el nem olvadó hó-jég keverék. Kilépés persze kizárólag hegymászóknak, felszerelésben. Hogy mi vesz rá erre valakit, az nekem rejtély...

Ezután lelifteztünk Chamonix-ba, ahol szépen sorban vettük le a kabátot-pulcsit, ugyanis ott meg valami 24 fok van vagy ilyesmi. Hihetetlen... És rögtön a levegozés is jobban ment, bár érezhetoen nehezebb volt levegot venni, mint fent, viszont legalább jött is befelé az "anyag"... Még soha nem voltunk ilyen magasan, és nem is gondoltam, hogy tényleg ennyire lehet érezni a különbséget.

Átsétáltunk a vasútállomás mögötti régi vasútállomáshoz (nagyon szépen felújított épület), onnan indult ugyenis a következo célpontunkhoz, a gleccserhez a fogaskereku vasút. Ez felvitt majdnem egy gleccser tövéig, ott egy kis felvonó levitt közelebb a gleccserhez, aztán még kellett egy csomót lépcsozni, és teljesen leértünk a gleccserfolyam mellé. Itt be lehetett menni a gleccser belsejébe, ahol kiástak egy egész nagy barlangot a jégben, csináltak mindenféle megvilágítást, bútor formájú kivágásokat, stb. Hát, nem gondoltam volna, hogy a gleccser ilyen hatalmas. Ránézésre egy nagy hófolyam, de aztán mint kiderült, az nagyonnagyon mély, és a belsejében jég van. Legalábbis itt 1600 méter környékén így van.

Gleccserfolyó, ami alatt sok-sok méter mélyen jég van:

Visszavonatoztunk Chamonixba, vacsira bevágtunk egy-egy naaagy paninit tele mindenféle finomsággal és jól átsütve, aztán mentünk pihizni. A sok idojárásváltozás, hideg-meleg, szél, lépcsozések megtették hatásukat, és egy rövid sorozatnézés után gyorsan bealudtunk.


5. nap - szeptember 12. - péntek - Nizza környéke
Megkaptuk a magunkét, egész hajnalban esett az eso. Ez még nem is lenne gáz, mert igenjó a sátor, szerencsére nem ázik be. Viszont indulós-pakolós nap volt, szóval kénytelenek voltunk zuhogó esoben sátrat pakolni. Élvezetes volt...

Aztán a zuhanyzás is kisebb történet, ugyanis ez volt talán az egész út során a leggagyibb kempingzuhanyzó. Bár egész jó kis zuhanyfülkék voltak (mondjuk kicsit kicsik), és még azt is túléltük, hogy a félig nyitott épület 15 fokban nem olyan kellemes, viszont az már nem ér, hogy a zuhanyfülke elso részében lévo öltözo részben egy darab akasztó sincs!!! Hova tegye már az ember a törölközojét? És a ruhát, amit fel szeretne venni? És a ruhát, amit levesz? És a táskát, amiben a cuccai vannak? Hülye franciák... Úgyhogy felváltva zuhanyoztunk úgy, hogy amíg egyikünk zuhanyzott, a másikunk az ajtó elott állt, és élo fogasként tele volt aggatva: vállon a "fürdoszoba-táska" (tusfürdok, fogkefe, fogkrém, borotva, és egyéb kellékek), nyakban a törölközo, egyik kézben a használt ruha, másikban a friss ruha. Kérésre pedig adta, ami kellett. Vicces volt! :)

10 körülre készültünk el, az eso persze hogy elállt. Viszont nagyon jól esett az esos sátorpakolás után frissnek és tisztának lenni... Kerestünk egy pékséget gyorsan, hogy nehogy kihagyjam a friss francia croissant-t, ami simán benne van minden idok TOP 3 reggelijében, de kizárólag a rendes francia gyártmányú.

Aztán irány dél, a napsütés, jóido, Cote D'Azur!!!

Oda pedig az út viccesen vezet: Mont Blanc alagút a maga 11,6 km-ével, aztán az olaszok brutális viadukt-alagút sorozatai, majd egy kis Franciaország, aztán újra egy rövid olasz szakasz, és ezután érkezés újra vissza franciákhoz. Az idióták, a hegyekben volt egy olyan alagút is, ami pontosan 1 sávosnak nézett ki. Viszont oda-vissza forgalom volt benne. A nagyobb autók problémáját úgy oldották meg, hogy a bejárat elott van egy vasrács, ami között át kell férnie a kocsinak. Ha nem fér át, a szomszéd sávban kell várni a piros lámpánál (a két oldalról felváltva zöldül). Ránézésre szerintem mi nem fértünk volna át, de aztán kiderült, hogy mégis - és még a tükröket sem kellett behajtani. Szóval így a fél sávnál szélesebb autók csak felváltva indulhatnak el az alagút 2 oldaláról. Háááát, 2 normál autó szemben is elég neccesen fért el, örülök, hogy nem jött szembe egy kombájn. Hát még hogy örültem annak, hogy nem én vezettem... :)

Közben az olasz autópályán volt egy vicces pihenohely, ahol az autópályapihenobol közvetlenül gyalog elérheto volt az autópálya mellé épített hatalmas bevásárlóközpont. Mivel volt benne egy Carrefour, bementünk loni egy kis kávét és Tropicanat. Aztán nagy meglepetésünkre tartottak bluetooth-os GPS vevoket is, ráadásul nem is 1 fajtát, úgyhogy vettünk is gyorsan újat, amit már régóta terveztünk. Foleg, hogy a régi szegény már eléggé megviselt volt, a töltés néha nehezen ment neki. Bár a kedvesem nagyon ügyi volt, meg kiskorában sok MacGyver-t nézett, és tökjól szétszedte és megszerelte a nyomtatott áramkört! :) Nade jobb a teljes biztonság, és hát ugye nem volt kedvünk így a hegyi utakon egyszercsak úgy járni, hogy viccesen nekiállhatunk digitális térkép alapján manuálisan navigálni... :)

Délután 4 körülre meg is érkeztünk az Antibes melletti kempingbe, most már ezt is tudom, hogy hol van. A sátrat viccesen felállítottuk, hozzákötöttük mindenhez, amihez lehetett, már majdnem a kocsihoz is, ugyanis leverni kicsit nehéz volt a rudakat az 5 cm után betonkemény surun kavicsos földbe. Szerencsére jó ido ígérkezett, semmi tornádó-veszély, úgyhogy gondoltuk, talán jó lesz így is.

Sátorverés után pedig irány a Cote D'Azur-on kedvenc városunk, Antibes!!!
Egy kisváros Nizza és Cannes között, szépséges régi városközponttal, sok pici keskeny utcával, várral, tengerparti várfallal, jachtkikötovel, tavasszal élénk virág- és tengerillat keverékkel, gyönyöru nagyonkék vízzel. Itt szoktam lakni, amikor valamiért (tanfolyam, fórumok) a munkahelyem innen nem messze lévo központjába kell menni, és imádom a helyet! Télen is él a város, persze messze nem úgy nyüzsög, mint nyáron, de ez nem is zavar, sot! Valahogy az egész sokkal barátságosabb, mint Nizza, vagy a többi környékbeli turistaközpont.

Ezúttal is a régi városközpont volt a cél, hogy együnk egy pizzát a Le Rustic-ban, ahol bizony, a világ legjobb pizzáját sütik, és aztán sétáljunk egy nagyot ebben a kedvenc kisvárosban. Korán érkeztünk, úgyhogy jó francia szokás szerint az éttermek még zárva voltak. Így vacsi elott már elkezdtük a sétát, vettünk is gyorsan nagyon szép terítot az új konyhánkban lévo étkezoasztalra, rögtön 2 méretben is, hogy kinyitott állapotban is használhassuk. Sétáltunk egy nagyobb kört, megnéztük a vizet és a várfalat, és megállapítottuk, hogy bizony, szeptember még erosen szezon. Elég sok volt a turista, kb. annyi, mint júliusban. Újfent eszembe jutott, hogy mennyire szeretem én itt pl. a márciust, amikor még nagyon-nagyon kevés a turista, viszont annál több a tavaszillat. Sikerült nagyot sétálnunk és megvárni, hogy kinyisson az étterem, ezt semmi esetre sem hagytuk volna ki. Rendeltünk egy-egy híresneves pizzát és egy üveg fincsi Savoie-i fehérbort. Huuu ez a pizza már hiányzott!! Még mindig jól csinálják, bár én azt mondom, hogy szezonon kívül még jobban. Valahogy a turisták számának növekedésével együtt csökkent a 4 sajtos pizzán lévo camambert szeletek mérete. De persze így is felülmúlt bármi más pizzát bárhol, amit eddig kóstoltam.

Vacsi után sétáltunk egy hatalmasat a városban és a kikötoben, mert hát bár franciáknál lehet ivás után vezetni, de a fél üveg bor azért csak meghaladja a megengedett 0,05-ös véralkoholszintet, és hát ugye a saját mérce is élt, miszerint szédülve nem vezetünk. :)


6. nap - szeptember 13. - szombat - Nizza környéke
Akkorát aludtunk a dél-francia jóidoben, hogy az csak na! Az út során eloször a hálózsákot kinyitva, takarónak használtuk. :) És mivel a kempingben van helyben pékség, így végre a sátrunk kényelmében reggelizhettünk!

Délelott mostunk, mivel már eléggé összegyultek a cuccok. Gondoltuk gyorsan kimosunk, aztán mehetünk a dolgunkra. Na persze. A kemping mosodájában az egyik mosógép elromlott, elfelejtett centrifugálni. Mivel nem akartunk még egy mosást végigcsinálni, kézzel kicsavartuk a cuccokat és eléggé vizes állapotban bepakoltuk a szárítóba. Kiderült, hogy a szárító sem egy mai darab, és nem túl hatékonyan szárít... Ezen a ponton úgy döntöttünk, hogy akkor nosza, összepakolunk, és bemegyünk Antibes-ba, egy normális mosodába, ahol jók a gépek. Érdemes volt, ott ugyanis a cuccot 2 szárítóba szétosztva kb. fél óra alatt el is készültünk. Ráadásul olcsóbb is volt, mint a kemping mosó-szárító gépei. Fura.

A délutáni program az Antibes mellett lévo Marineland volt. Már ezerszer elmentem mellette, igazából soha nem is gondolkoztam el rajta, hogy mi lehet ott bent. De mivel a környéken már nagyjából mindent láttunk, viszont delfin-showt még egyikünk sem soha, így úgy döntöttünk, nézzük meg! Nem bántuk meg, nagyon aranyosak és ügyesek voltak a delfinek, tetszett a bálna-show is, láttunk még cápamedencét, pingvineket, nagy tengeri akváriumokat, oroszlánfókát (köszi a fordítást Lindának és Dórinak!!!) és természetesen bohóchalakat is. Azért összességében a chicago-i Shedd Aquarium-hoz hasonlítva sehol nincsenek a franciák, európai viszonylatban viszont jó hely, és jók voltak a musorok is. Közben pedig relaxálhattunk a fincsi déli napsütésben, és nézegethettük a háttérben a nagyon kék vizet, aminek egyáltalán nem csoda, hogy Cote D'Azur lett a neve.


Ezután integettünk egy nagyot Antibes-nak és környékének, a kedvenc partnak, és fájó szívvel tovább gurultunk. Én foleg, ugyanis nem tudom, mikor kell jönnöm újra, mostanában nem lesz semmilyen tanfolyam, meg különben is cost-saving van... :(

Estére Marseille mellett foglaltunk szállást, utunk során eloször épületben aludtunk. Na, nem kell sok csillagra és ilyen dolgokra gondolni, egy borzasztó egyszeru F1 Hotel-rol van szó, ami kiválóan alkalmas arra, hogy az esti érkezés és reggeli indulás között az ember aludjon egyet, teto legyen a feje fölött, és ne fizesse ki a gatyáját is szállásra. Franciáknál ugyanis elég szépen tudják árazni a szállodákat. Ráadásul mivel volt nálunk hálózsák, úgy voltunk vele, hogy ha esetleg a tisztasággal problémáink lennének, akkor sincs gond. Így megúsztuk a sátorállítgatást, és reggel elobb el tudtunk indulni.

Este már nem mentünk be Marseille-be, inkább vacsiztunk egy nagyot. Vettünk még Antibes-ban fincsi bagettet, egy közeli boltban pedig beszereztünk pármai sonkát, sajtokat, mustárt és mangós és almás-licsis Tropicana-t. Hmmmm de fincsi vacsi lett ez így!!!


7. nap - szeptember 14. - vasárnap - Marseille és Avignon
Reggel gyorsan bementünk Marseille-be, nagy nehezen odataláltunk a kiköto melletti legközelebbi parkolóhoz. Hát, ez már egy méretes város, sok-sok kis utcával, még az okos digitális térképnek is nehezen ment a tájékozódás! :)

Rögtön felmentünk a part melletti erodítménybe, ahonnan igazán szép kilátás nyílik a vízre és a kikötore is!
Nagyon jól néz ki maga az erodítmény is, és tetszett a nagy, nyüzsgo kiköto is, a régi "bejárattal", várfallal. A vitorláskiköto tulajdonképpen egy téglalap alakú benyúlás a városba. Itt látszik, hogy mennyire a kiköto tevékenységére épült a város. Nagyon hangulatos, ahogy nyüzsög a város, a kiköto, a parton a halászok árulják portékájukat, a kiköto mögött látszik a nagy erodítmény, a város mögött pedig a dombok. Persze folyton azt vártam, hogy mikor suhan el mellettem egy felturbózott fehér taxi, utána pedig pár dilis rendor. :)

Ilyen az erod:

És ilyen a kikötonek az a része, ahol a kis vitorlások pihennek:

Sétáltunk egy jó nagyot a Palais du Pharo kertjében is. Ez egy szép nagy épület egy szikla alapú kiszögellésen, ami eredetileg Napoleon vízparti rezidenciájának készült.
A kert is nagyon szép, és itt tunt fel eloször az, hogy a franciáknál nem szokás kivágni a gyönyöru gyep mellé "fure lépni tilos" táblát. Vidám emberek pihentek, labdáztak a fuben, és mégis nagyon szép fu volt mindenhol. Persze innen is nagyon szuper a kilátás, így érzékeli az ember igazán, hogy mi az a kikötováros, ugyanis innen szinte az egész kikötore rálátás van.

Ezután meglátogattuk Aix en Provence-ben lakó rokonomat és családját, beszélgettünk kicsit a világ nagy dolgairól, és megállapítottuk, hogy milyen jó neki, hogy ilyen szép környéken lakik. Provence ugyanis maga a tökély, rengeteg zöld terület, lankás dombok, sok szolo, szuper idojárás...

Délután elgurultunk Avignon-ba, ahol hatalmasat sétáltunk a jól megmaradt régi városrészben. Elég nagy területet vesz körbe várfal, rengeteg keskeny utca szép, régi házakkal.

Megtaláltuk a város fo látványosságait is, a pápák régi rezidenciáját és környékét. Megnéztük a St. Benezé hidat, és meghallgattuk az elég vicces történetét is. Az volt ugyanis, hogy anno még olyan 1000 tájékán St. Benezé még egy kis helyi pásztorgyerek volt, akit állítólag angyalok kértek meg, hogy menjen Avignon-ba és építsen hidat. Persze kinevették ot Avignon-ban, de persze csodát követett el, felemelt valami nagy követ, amit senki nem tudott megmozdítani. Szerintem ez valami kormányzati összeesküvés volt, hogy meggyozzék a jónépet, hogy kell nekik a híd. :)

Egyébként így néz ki ma:

Szóval nagyot sétáltunk Avignon-ban, ami egy igazán szépen megmaradt városka, szuk utcákkal, hangulatos terekkel, és szép folyóparttal. Boven megér egy néhány órás sétát!

Este Montpellier mellett aludtunk megint F1-ben, nem a város miatt, hanem mert ez esett útba, és ez volt viszonylag közel a másnap délelotti úticélunkhoz. Vacsira újfent egy naaagyon fincsi bagettet ettünk felvágottal, sajtokkal, és egy finom üveg borral! :)


8. nap - szeptember 15. - hétfo - evezés és Millau-i viadukt
Reggel egy gyors autózással kezdtünk, elmentünk St. Guilhem le Désert-be, ami egy kicsike falu Montpellier-tol északra egy nemzeti park szélén, gyönyöru környezetben, hangulatos kis utcákkal és nagyon szép épületekkel. De most kivételesen nem ezért mentünk, hanem mert a falu mellett folyik a Hérault River, ami a gyors folyása miatt egy jó kis kajakozós-kenuzós-evezos hely. Nagy nehezen találtunk is egy ilyen csónakbérlos helyet. Már kicsit a szezon végefelé voltunk, így sokan zárva voltak, de nem adtuk fel. A rövid túra 3 km volt, a hosszú 12. Gondoltuk, a rövid elég lesz, ennek az átlagos ideje állítólag 1,5 óra.

Kényelembe helyeztük magunkat a csónakban, kicsit bénáztunk az evezéssel, mivel most eloször csináltunk ilyesmit. De aztán belejöttünk, és bár a széles részeken a szembeszéllel nehéz volt kicsit, de mikor jöttek a csobogós részek, mindig nagyon örültünk, pedig voltak ám ott nagy hirtelen jobbra-balra sodródások, hátrafelé fordulások. Minden, csak felfordulás nem! :) A végére már igen jól belejöttünk az evezésbe, csodálkoztunk is nagyot, hogy már a táv végére értünk. Nagyon jó volt, legszívesebben mentünk volna még egy kört! Mint kiderült, valamivel kevesebb, mint 1 óra alatt teljesítettük a távot. Gondolom a 1,5 órás ido kb. a mögöttünk indult német öreglányokra volt igaz...

Közben nem fényképeztünk, mert azért nem akartuk kipróbálni, hogy a hivatalosan nem vízhatlan gépünk bírja-e a vizet. Elotte így mutattam:

Annyira jó volt! Már nagyon várjuk, hogy tavasszal menjünk egy nagy csoportos vadvízievezos túrára kollegákkal Szlovéniába!!!

Evezés után irány Toulouse, de persze nem egyenesen, hanem Millau felé. Mint késobb megtudtuk, ez az autópálya Európa legmagasabban haladó autópályája (valami 700 m magasság az átlag). Feltunt, hogy minden km kore ki van írva a magasság is, de akkor még nem tudtuk, miért. Hát jó, ezt is láttuk.

De a lényeg a viadukt volt, amit már láttunk a National Geographic-on, hogy hogy építették. Most megnéztük éloben is. Sot, az egyik végében van egy kis visitor center, meg egy domb, ahonnan nagyon jó kilátás nyílik.

Hatalmas építmény, az autók egészen picikék voltak rajta:

És nem utolsósorban szép a környezet, dombok között, egy völgyben fekszik a város, úgyhogy körbe mindenfelé nagyon tetszett a kilátás.

Innen úgy döntöttünk, ráérünk még, úgyhogy kihagytuk az autópályát. Kis foutakon, aranyos kis falukon keresztül mentünk majdnem végig Toulouse felé. Elmentünk Roquefort mellett is, de kibírtam sajtvásárlás nélkül most kivételesen! :)

Mire Toulouse-ba értünk, már farkas éhesek voltunk. Itt találkoztunk a franciák egyik legidegesítobb szokásával, miszerint az éttermek (legalábbis Toulouse-tól Bretagne-ig) este csak 7-kor nyitnak. Fél 7-kor kérdeztük egy olasz étteremben, hogy csinálnak-e pizzát elvitelre. Igen, de azt is csak 7 után. Hát jó, sétáltunk egyet, kibírtuk, de akkor is fura ez. Kiszámoltuk, úgy tunik, náluk az éttermesek is napi 8 órát dolgoznak, biztosan valami jó kis szakszervezetük van nekik. Nyitva vannak dél körül 4 órát, és este 4 órát. Vicces...

De aztán 7 után kárpótoltak bennünket a várakozásért, sikerült vacsizni nagyon fincsi vékony tésztás pizzát, és hozzá legurítottunk egy kis üveg finom szicíliai rosé-t.


9. nap - szeptember 16. - kedd - Pyla-i dune
Toulouse-ban reggel nagy integetés az Airbus gyárnak, ahova sajnos nem tudtunk bemenni gyárlátogatásra. Ugyanis nincs minden nap ilyen szervezett látogatás, és pont szerdán lett volna. Sebaj, még megejtettünk egy gyors bevásárlást (bagett, sajt, ilyesmi - gondoltunk a vacsorára), aztán beirányoztuk a Bordeaux melletti óceánpartot.

Útközben láttunk egy atomeromuvet, valamint áthaladtunk a 0-s hosszúsági vonalon, így már hivatalosan is nyugaton folytattuk az utat! :)

Egész korán, délután 3-kor megérkeztünk a Pyla-i dune mellé, ahol a Panorama Camping-ben kötöttünk ki. Jó választás volt! Nagyon szép helyen van a camping, közvetlen a dune mellett, tulajdonképpen egy nagy park az egész, csupa zöld, nyugis. Területén 2 étterem, medence, jacuzzi, minigolf, grillezo helyek, abszolút kulturált vizesblokkok. A sátorhelyünk óceánra nézo, úgyhogy a sátorban ülve lehetett nézni a vizet. El is határoztuk, hogy ide még eljövünk nyaralni, egy nagyobb sátorral, több idore. Minden adott a tökéletes nyaraláshoz, gyönyöru környezet, a környéken van pár jó kis kirándulóhely is, lehet csónakot bérelni, siklóernyozni a parton, és még a fincsi francia dolgokról sem kell lemondani.

Sátorhely kilátással:

Elrendezkedtünk, aztán mivel még korán volt, körülnéztünk kicsit. Eloször is lesétáltunk a partra (a kemping egy dombon van - ennyivel is szebb a kilátás), úgyhogy dobpergés........ megérkeztünk egyik fo úticélunkhoz, az Atlanti Óceán európai partjához!!!! :) Végre errol az oldalról is megnézhettük, és ezt nem is tehettük volna jobb helyen. Gyönyöru part, végtelen kék, szeretjük az ilyesmit! Nem tudom, hogy csak a tudat miatt, vagy tényleg, de a tengereknél is végtelenebbnek tunt. Ráadásként pedig itt van ez a dune, amirol nem is tudtuk, hogy létezik, hogy egyáltalán ilyen van, hogy Európában egyszer csak az ember egy hatalmas homokdune mellett van.

A dune és a körülötte elterülo suru növényzet:

Egyébként a kemping pont a fenti kép alsó részén látható kicsit.

Sétáltunk kicsit a vízben, gondolkoztunk is a fürdésen, mert még egész jó volt a víz. Szerencsés a hely, ugyanis egy elég védett öböl, ráadásul a vízben beljebb vannak még homokpadok, tehát azok is védik a partot. De aztán nem fürödtünk, részben mert én féltem a medúzáktól, amik szerintem pont ilyen helyeken laknak, és alig várják a bátor turistákat (mint engem anno Cipruson). Viszont fürdés helyett felmásztunk a dune tetejére! Nem volt könnyu menet, de megérte, gyönyöru a kilátás fentrol!

Egy kilátás a kempingbol:

A nagy séta után alig vártuk a naplementét, ami jól meg is várakoztatott bennünket, ugyanis itt nagyon nyugaton este 8-kor van. De megérte várni! A nagy kék, a homokpadok, a dús növényzet, a friss levego, valami hihetetlen kombinációt alkotnak.

Mi mással zárhatnám ezt a napot, mint egy szépséges naplementés képpel, az 1492 - A Paradicsom Meghódítása címu filmbol a kedvenc részletemmel:

"Volt ido, mikor az Új Világ még nem létezett.
Mikor odáig senki nem merészkedett,
ahol a Nap messze nyugaton az óceánba bukik.
Azon túl, ott volt a végtelen."

"There was a time when the New World didn't exist...
The sun set in the west on an ocean
where no man had dared to venture.
And beyond that, infinity..."




10. nap - szeptember 17. - szerda - Bordeaux és Nantes
Sajnos muszáj volt elindulni a szuperkempingbol, de persze kizárólag azzal a feltétellel, hogy ide még visszajövünk.

Bementünk Bordeaux-ba, reggeliztünk egy finomat, és megnéztük a városközpontot. Újabb tipikus francia templom, ami egyébként tetszik, ugyanis annak ellenére, hogy katolikus, nincs agyon díszítve. Abszolút egyszeru, viszont nagyon szépek benne a fények.

Kívülrol ilyen:

Gyorsan tovább is álltunk, hiszen volt még elottünk egy méretes út, a napi cél Bretagne déli részének elérése volt.
Délutánra oda is értünk Nantes-ba, Bretagne kapujába. Még egy ki városnézés is belefért. Kicsit kaotikus volt, ugyanis pont valami fesztivál volt, ami úgy nézett ki, mint egy hatalmas búcsú. Persze nem ijedünk mi meg könnyen, azért nagy nehezen találtunk parkolót, és elindultunk megnézni a városkát.

Tetszett, amit találtunk!
Ugyanis van itt egy vár, ami nagyon szépen fel van újítva. Ilyen:

A víz mellett körbe végig gyönyöru gyep, lodörgos, pihenos emberek mindenhol, csend, nyugalom, jó levego, és ez a jó kis kisváros-feeling. Végigsétáltunk a várfalon, úgyhogy jól meg tudtuk nézni a belso udvart és a vár külso részét is.

Ilyen az udvar:

Aztán még sétáltunk a váron kívül kicsit. Újabb sikerülményem volt, ugyanis két különbözo panini-t kértem a panini árustól úgy, hogy még vissza is kérdezett mindkettonél (hogy csípos legyen-e és hogy milyen sajtokat szeretnék bele), és az egész beszélgetést sikerült franciául lebonyolítanom!!! :)

Estére elgurultunk még Saint Nazaire mellé az óceánpartra. Út közben megállapítottuk, hogy itt is van hatalmas ipari terület. Láttunk Airbus gyárat, beláttam a hihetetlen hatalmas hangárba, és mellette parkolt egy Beluga, amit még sosem láttam éloben.

Mellette nem messze pedig hajógyárak, ahol hatalmas óceánjáró hajókat építenek, az is hihetetlen látvány volt.
Képek átcsusszantak a Bretagne albumba.

A gyárak mellett van egy jó kis öböl-híd, ami átvisz arra a részre, ahol kezdodnek az üdülotelepülések. Itt volt a kemping is, amit most épp csak minimálisan használtunk ki, mivel este értünk oda, és reggel indultunk is tovább.
Este még elmentünk az egyik szomszéd faluba vacsizni. Nem lehet ugyanis ilyen helyen kihagyni a halat, úgyhogy mindenféle óceáni halakat vacsoráztunk, és nagy meglepetésemre a köretek között volt édeskrumpli is!!! Itt is elfogyasztottunk egy kicsi üveg bort a vacsorához (3,5 dl összesen). Nem tudjuk elégszer megköszönni a franciáknak a nagyon normális, 0,05-ös megengedett véralkoholszint-szabályt! :)


11. nap - szeptember 18. - csütörtök - Bretagne
Megérkeztünk eredeti úticélunkhoz, Bretagne-ba!
Egy pici falu egyetlen pékségében bevásároltunk reggelirevaló finomságokból. Megkockáztatom, hogy az igazi, finom francia sima croissant-nál nincs jobb reggeli.

Vannes városban benéztünk a helyi idegenforgalmi irodába, ahol összeszedtünk 1-2 prospektust a környékrol. A város mellett megnéztünk egy pici kikötot, ahonnan komppal lehet átmenni a part mellett lévo kis szigetekre. Sajna idonk olyan sok nem volt, így a kompozást-szigetezést kihagytuk.

Elindultunk Quiberon felé, ez egy csücsök Vannes-tól nem olyan messze. Legalábbis a térképen. Aztán közben 100 km. Itt kimentünk a partra, ami mint kiderült egy nagyon széles homokos partú öböl, körbe a falu házaival, a végében nagy sziklákkal, a kiköto résznél pedig világítótornyokkal. A sziklák egy részén kagylók laknak, és mivel épp apály volt, szegények becsukva, szárazon várták, hogy újra jöjjön a víz.

Kimentünk a falun kívülre az abszolút csücsökbe is. Itt a sziklákon ülve, enyhe óceáni szellovel frissentartott levegot szívva ebédeltünk egy jó kis szokásos bagett-sonka-sajt szendvicset, és sétáltunk egyet. Hihetetlen kék víz, sok növény, sziklák, kék ég...

Egyébként itt is a sziklák egy részét kagylók lakták, és itt már közelrol láthattuk, hogy ahol még pici víz van a sziklákon, ott a helyiek nagy lelkesen mászkálnak hosszú gumicsizmában a vízben, és szedik a vacsorát. :)

Találtunk egy szép nagy, megjegyzésre méltó kempinget is rögtön a csücsök szomszédságában.

Csücsök után mi más jöhetne, mint még egy csücsök! Ezúttal a cél a szomszédban, röpke 170 km-re lévo Pointe du Raz volt. Este értünk oda (fél7-7 körül), így a látogatóközpont már zárva volt. Ez minket nem annyira zavart, hiszen a lényeg az volt, hogy kimenjünk a csücsökre, ez pedig feliratozott ajándéktárgyak nélkül is megy...

Egy 10 perces séta vezetett ki, ami már magában is egy élmény volt.
Mögöttünk egyre távolodott a falu, tipikus bretagne-i házaival:

Elottünk pedig egyre keskenyebb lett a földnyelv, jobbra-balra szebbnél szebb partokat láttunk meg:

Közben odaértünk a csücsök végén az utolsó beépítheto részen található szép nagy világítótoronyhoz. Bemenni sajnos nem lehet, ugyanis a francia hadsereg használja, bizonyára jó itt a rádióvétel, és jól lehet látni, ha közelednek az ellenséges amerikai tengeralattjárók.

A toronyig nappal a látogatóközpontból kisbusz is közlekedik, de tovább már tényleg csak gyalog lehet menni. Van pár kitaposottabb rész, és persze szabadon lehet mászkálni a sziklákon, nekünk való hely! Ez volt a legnyugatibb hely, ahol jártunk. A GPS szerint nyugati hosszúság 4°44'12.2" :)
Annak ellenére, hogy brutális szél fújt, és emiatt elég hidegnek tunt a levego, legszívesebben itt másztam-ücsörögtem volna még órákon keresztül.
Gyönyöru hely, ráadásul mivel naplementére érkeztünk, eléggé nem hétköznapi látványban volt részünk...

A dune-kempingnél ellott naplementés idézet újfent passzolna de nagyon!

A felso képen látható a csücsök, oda az abszolút csücsökbe nem másztunk ki, mert féltünk, hogy besötétedik, mire visszaindulnánk. De ha legközelebb nappal arra járunk, és széldzseki is lesz nálunk, biztosan nem fogjuk kihagyni! :) Márpedig járnunk kell még erre, ugyanis Bretagne-ban rengeteg a látnivaló, igazi kirándulóhely. Sok mindent kihagytunk, kimehettünk volna még szigetekre, nézhettünk volna még több szép partot, világítótornyot. Sot, kíváncsiak lettünk volna a King Arthur és a Kerekasztal Lovagjai, Merlin és társai legendáival elhíresült Brocéliande erdore is. Elég becsapós a hely, ránézésre a térképen egész Bretagne csak egy kis kiszögellés, közben pedig több száz km-es távolságok vannak rajta.

A Pointe du Raz-tól még 1,5 óra autózás volt Brest városa, ahol szállásunk volt foglalva, a változatosság és a szobához tartozó saját fürdo miatt most egy Etap hotelben.
Vacsira fondüzni szerettünk volna, de mivel este 10:15-re értünk a városba, és az egyetlen fondü-étterem már bezárt, beértük egy-egy rendes olasz pizzával és a nagy kedvenc -vel. :)

Rekord késon, fél 12 körül értünk a szállodába, kb. 1 perc alatt elaludtunk.


12. nap - szeptember 19. - péntek - Bretagne és Normandia
Ez volt az egyik legviccesebb reggelünk. Rájöttem ugyanis, hogy találtam egy napot a naptárban. Márminthogy azt hittem már pár napja, hogy egy nappal elobbre vagyunk. Így aztán ma nem kell szaladni, odaérni Normandiába, gyorsan megnézni a partraszállásos helyeket, és holnap reggel indulni Champagne felé. Ráérünk nyugisan végigmenni Bretagne északi részén, holnap pedig lesz egy egész napunk Normandiára! Jeeeeee! :)

Ezen kívül megtaláltuk az országnak azt a részét, ahol legkisebb az egy négyzetméterre eso pékségek száma. Már elég éhesek voltunk, mire rátaláltunk a reggeli croissant-ra!

A vicces és éhes reggel közben is sikerült azért szépeket látni. Nem tudok betelni például a jellegzetes bretagne-i házakkal, abból pedig ugye errefelé van pár. Folyamatosan meglepnek a szebbnél szebb öblök, a lassan mélyülo homokos partok, a változatos sziklák, a kis faluk, a dús növényzet. És ami mindezek következménye, és ami miatt nem akarok soha az ilyen helyekrol hazamenni, a csend, a friss, illatos levego, és a hihetetlen nyugalom.

Reggeli után még volt egy kis néznivalónk Bretagne-ban, megnéztük a rózsaszín gránittal szegélyezett partokat. Találtunk is sziklákat, és ráadásként olyan nagyonnagyon kék vizet!

Ilyeneket:

És ilyeneket:

Többet nem szúrok be errol, az albumban még van pár! Nem véletlen a kék az abszolút mindenkori kedvenc színem!

A kékségek után elgurultunk Saint Malo-ba. Ez egy kisváros Bretagne északkeleti részén. Egy erodítményben van a város magja, amit nagyon szépen újjáépítettek, lehet benne nagyokat sétálni. És mivel ez az egyik legnagyobb város a környéken, jelentos kikötoje is van. Mi az erodben sétáltunk kicsit, kapva az alkalmon ebédeltem friss kagylót, nagyon fincsi volt! Ezután kisétáltunk az erodítményen kívülra, ahol mivel épp apály volt, ki lehetett sétálni a nagyjából száraz tengerfenéken egy plusz kis erodhöz:

Itt elvoltunk egy ideig, mivel a környék is látványos volt, és a sziklákon sétálás is egyik kedvenc tevékenységünk.

Saint Malo-tól északkeletre már rögtön Normandia kezdodik. Itt mára egy dolgot terveztünk be, Mont Saint Michel meglátogatását.

Ez egy szigetre épült városka, fallal körülvéve. Egy icipicike sziget, úgyhogy a város erosen függolegesen helyezkedik el. Megközelíteni egy nagyon keskeny földnyelven lehet, de csak apálykor. Dagálykor nem, akkor tényleg sziget. Apálykor is ki van rakva a tábla, hogy hány óráig lehet maradni, különben nem vállalnak felelosséget az autóért, viszi a víz. Ezen túl viszont még nagyobb érdekesség, hogy az egész város teljesen középkori! De annyira, hogy szinte hihetetlen. Egy dolog rontja el az összképet, a sok árus, bazár kirakodása. Ha ez nem lenne, akkor 100%-osan egy középkori film díszletei között éreztük volna magunkat. De így is lélegzetelállító látvány, ahogy megérkezik az ember, és meglátja az óceánban tornyosuló szigetet. A "középkori séta" pedig a sok lépcso ellenére is hangulatos, a sziget tele van pici, kacskaringós utcákkal, és az egy "bazársoron" kívül a többi rész nyugis, csendes, és teljesen korhu.

Ajánlom az albumban a képeket!

Este Caen szélén aludtunk, mert ez a város volt ideális távolságra másnapi tervünktol, a Normandiai Partraszállás helyszíneitol. Megterveztük a másnapi útvonalat, bevásároltunk kicsit vacsira, aztán alvás, pihenés!


13. nap - szeptember 20. - szombat - Normandia
Napi cél a partraszállásos partokat megnézni, és venni rendes normandiai camambert-t egy sajtgyár melletti boltban.

Tehát reggel nekiindultunk a partoknak, egyik kis faluban reggeliztünk egy nagy frissen sütött fincsi panini-t. Egy-két kisebb emlékmuvel jelzett part után odaértünk Omaha Beach-hez, a Normandiai Partraszállás, más néven D-Day leghíresebb helyszínéhez. Itt szállt partra az amerikai és angol hadero nagy része. A további történelmi részletekbe nem bonyolódnék bele, mert egyrészt nem megy az annyira nekem, másrészt nem fárasztanék vele senkit. A fenti wikipédiás linkeken úgyis megtaláltok minden infot! :)

Szóval Omaha Beach. Az a gáz, hogy nagyon nagyon szép partszakasz, viszont ugye ennek nem ér telivigyorral örülni, hiszen azért mégis milyen dolog lenne ez itt, ahol több tízezer katona halt meg azért, hogy Hitler ne akciózgasson tovább a világban...

A kis elszórt emlékmuvek után az elso rendes meglepetés az a partszakasz, ahol rendesen a vízben "eredeti" helyükön vannak kiállítva az úszó kikötok, amiket a partraszálláshoz használtak.

Itt gondol bele az ember eloször, hogy azért nem egy egyszeru dolog lehetett ez, soktízezer katonát épségben partra vinni úgy, hogy rögtön harcrakészek legyenek, és mondjuk ne legyen a bakancs-nadrág a víz miatt a saját súlyának ötszöröse, és egyéb ilyen apró dolgok. Ráadásul mindezt úgy kivitelezni, hogy közben a nagyon gyorsan emelkedo, sziklás parton a jelentosen jobb helyismerettel rendelkezo hazai csapat ne loje szépen halomra az érkezoket egyenként. Nem kis feladat, és nagyon érdekes, ahogy az egészet kivitelezték felszerelésileg és logikailag, stratégiailag is.

Ezután mentünk tovább a parton, egyszer csak megláttuk, hogy Amerikai Temeto. Hát persze, hogy bementünk. És megérte. Már maga a temeto is tipikus amerikai katonai temeto, tökéletes gyep, és kis fehér keresztek (néhol Dávid-keresztek) sorakoznak amíg a szem ellát (vagyis a távolban lévo fasorig):

Viszont nem csak egy sima temeto ez, ugyanis le lehet menni tole a parthoz is, hogy megnézhesse az ember, hol is történt mindez. Szépen kialakított ösvény visz le a partra, a nádas részen stég vezet át, aztán a homokos részen kis fakerítés jelzi az utat:

Tökéletes part, gyönyöru sziklák a hátérrben, hullámok, csend:

A temetohöz természetesen emlékmu is tartozik, ahol hatalmas térképek mutatják be az eseményeket, valamint egy szépen kialakított múzeum. A séta után levezetésnek gondoltuk bemegyünk, körülnézünk. Vicces volt, hogy ez volt az elso hely, ahova fémdetektoros kapun kellett bemenni, ezt a szokást nem bírják otthon hagyni.
A múzeum egyébként nagyon szépen volt kialakítva (rákölthettek egy néhány Dollárt), részletes és érdekes kiállítással, filmvetítéssel. Minden felirat rendesen angolul (nem csak a sok soros francia szöveg rövidített fordítása), a tárlatvezeto is amerikai volt szerencsére, úgyhogy vééégre a 2 hét francia-angol akcentus után normális angolt hallgathattunk! :)
Az egész múzeum olyan, mintha hirtelen odaát lennénk az Óperencián túl, még a WC is import (olyan, hogy az üloke elöl nem ér össze), meg a folyosón az ivókút is hirtelen flashback-eket váltott ki nálam. :)
Persze az egész hely tele volt amerikaiakkal, zászlókkal, úgyhogy ez külön tetszett.

Amerikai Temeto és partraszállós partok után irány a sajtgyár! A gyárlátogatás sajnos csak bejelentkezéssel muködik, úgyhogy azt kihagytuk. Viszont felmarkoltunk a boltjában egy kis finom normandiai sajtot, nyami!!

Késo délután megindultunk Le Havre felé. Ott gyorsan elfoglaltuk a szállásunkat, majd nekiálltunk újfent fondü éttermet keresni. Mivel megelégeltem a keresgélést, bementem egy szállodába, mondván ott úgyis ismerik nagyjából az éttermeket. Nahát, a portás bácsi nézett is rám nagy szemekkel, hogy mit akarok én itt fondüt, az alpesi specialitás. Én meg néztem hogy jólvan, a kínai kaja meg kínai specialitás, mégis minden sarkon van ketto, sot, pesten is van fondü étterem, pedig azért nem vagyunk túl alpesiek... Lényeg a lényeg, hogy a franciák logikája szerint ami regionális specialitás, azt bizony nem exportálgatjuk csak úgy országbon belül. Normandiában a parton tessék halat enni. Az meg, hogy mekkora sajtkészíto vidék (najó, ez nagyjából az egész országra elmondható), az abszolút nem segít nekik abban, hogy azt a szerencsétlen sajtot belevágják egy lábasba és jól megfozzék. :)

Miután túljutottunk a francia logika rejtelmein, rájöttünk, hogy van itt a városban Domino's Pizza, azt meg utoljára US-ben ettünk, úgyhogy akkor legyen az a vacsi. Jól meg is kerestük, szerencsére nyitva is volt (ez itt nagy szó!!! nem kevés pizzafutár motrot láttunk már leláncolva, csak mert ok naponta össz. 7-8 órát vannak nyitva). A környék enyhén szólva is kétes volt, legyen elég annyi, hogy míg én vártam a pizzát, addig a kedvesem inkább visszament a kocsira vigyázni. :)

Aztán meglett a pizza, vettünk hozzá egy doboz Ben&Jerry's brownie-darabkás kedvenc fagyit, meg volt már behutve egy üveg Chablis, úgyhogy a szállodában jóóót vacsiztunk, csak aztán aludni volt picit nehéz ilyen tele pocakkal.


14. nap - szeptember 21. - vasárnap - út Normandiából Champagne-ba, Reims
Gyors reggeli után megindultunk mai úticélunk, Champagne felé. Innentol ez már visszafelé út sajna... :(

Az egyik útbaeso városban a térkép szerint pont volt egy fondü étterem, úgyhogy gondoltuk ebédelünk egy jót. Hát persze, hogy vasárnap volt, és persze hogy ezért nem volt nyitva az étterem! Igen, a franciák komolyan gondolják ezeket a nyitvatartásokat...

Hamar Reims-be értünk. Megálltunk, sétáltunk egyet, ettünk fincsi palacsintát ebédre.
Megnéztük a katedrálist is, és jó japán turistához hasonlóan kipipáltuk. Szép, meg minden, tényleg, csak már láttunk pár francia katedrálist, és elég hasonlóak. Egyébként tetszenek, ugyanis katolikus templom létükre alig vannak díszítve, a színes rózsaablakokon beszurodo fény pedig nagyon hangulatossá teszi az egészet. Olyan igazi sejtelmes, középkori titokzatos érzése van ezeknek a templomoknak.

Reims után már hamar Chalons en Champagne-ban voltunk. Holnap még egy kis pezsgospince és szolovel teli domboldal, aztán holnapután indulunk haza. Azon tanakodtunk, hogy hogyan legyen, és arra jutottunk, kb. 1300 km nem olyan sok, elindulunk idoben és lenyomjuk egyben, így még marad a szabinkból 5 teljes nap otthon pihizésre!


15. nap - szeptember 22. - hétfo - Champagne
Hétfoi naphoz híven a francia falukban minden (még a pékségek is) zárva vannak. Epernay-ben nagy nehezen találtunk egy nyitva lévo éttermet, ahol lehetett reggelizni. Kényelmesen megreggeliztünk, mivel a pezsgospince látogatás 11:30-ra volt idozítve.

Idoben megérkeztünk a Moet&Chandon híres eredeti székhelyére, az Epernay-i pincékhez. Az egész épület, a recepció és környéke nagyon igényes volt. A bejáratnál Dom Perignon szobra fogad, itt egy kép a kutyulós szerzetesrol, köszönjük szépen neki a sok finomságot!

Megmutatták kicsit az épületet, meséltek egy kis történelmet, miszerint már Napoleon is itt pezsgozött. Ezután lementünk a pincékbe. Hatalmas a pincerendszer, nem gondoltam volna, hogy ekkora. Megtudtuk, hogyan készül a pezsgo és melyik miért jobb, mint a másik. Vezetonk részletesen elmesélte a pezsgokészítés történetét, a különbözo eljárásokat, és hogy hogyan fejlodött a cég.

Egy kis ízelíto a pincészetbol:

A féltve orzött technika, sok munka és némi marketingtevékenység eredménye:

A látogatás természetesen kóstolóval (továbbra is köszönjük a franciáknak a 0,05-ös véralkoholszint engedélyezését) és az emlegetett marketingtevékenységnek köszönhetoen ajándékbolttal zárult, ahol vehettünk volna mindenféle M&C feliratos dolgot. Persze így feliratozva simán dupla annyiba kerültek, mint amennyi a reális áruk lett volna. Voltak szép pezsgospoharak is, de inkább maradok a már kinézett kristálypohárnál. Különben is, hogy nézne már ki ha egy M&C pohárba más fajta pezsgot öntenék? :) Pezsgot szívesen vettünk volna ott helyben, viszont néhány skandináv turistával együtt megállapítottuk, hogy bizony a "gyári" boltban sokkal drágább a pezsgojük, mint a normál boltokban... Fura.

Ezután elmentünk a dombok felé megnézni a szoloültetvényeket. Nagyon szeretem a champagne-i tájat, végeláthatatlan szolosök a lankás dombokon, az ég kék, a levego tiszta, a kis faluk szépek, hangulatosak.

Jókor mentünk (szeptember vége), épp szüreteltek szinte mindenhol. Találtunk egy csomó Moet ültetvényt is (mindenhol kis feliratos kövek jelzik, hogy melyik pincészeté az adott ültetvény), ok ott épp nem szüreteltek, úgyhogy sikeresen megkóstoltuk a korábban kóstolt pezsgo eredeti alapanyagát. :) Jelentem fincsi piros szolo volt!

Mivel ekkor még kora délután volt, kitaláltuk, hogy elmegyünk Joinville-be, ahol elvileg van egy szép nagy kastély. Volt is kastély tábla, kerestük is a kastélyt kb. egy órán át, körbejártuk a falut háromszor, felmentünk a dombra, bementünk az erdobe, de kastély sehol nem volt. Már majdnem feladtuk, amikor feltunt, hogy a falu fo utcáján (ahol már néhányszor végigmentünk) van egy nagy, teljesen felállványozott épület, és az állvány mögötti dolgok kicsit kastélynak néznek ki. Hát igen, a kastély épp teljes felújítás alatt van, zárva. Egyébként nem bántuk, mert nagyon szép a táj, úgyhogy jó volt autózni egyet, és jót röhögtünk magunkon...

Visszamentünk Chalons en Champagne-ba, egy nagy Carrefour-ban jól bevásároltunk otthonra. Vettünk pezsgot, csomó Chablis-t (abszolút kedvenc fehérborom), rengeteg kávét (mert ott a 100% arabica kerül pont annyiba, mint itthon a sok különbözo sima kávé), sajtokat, mustárt, rendes nem koncentrátumos Tropicana gyümölcsleveket. Ilyenkor milyen jól jön a jó nagy elektromos hutotáska!

Egy csokispecialista boltban vettünk extrás ajándék csokikat az otthoniaknak. Mi is megkóstoltuk ott helyben, úgyhogy abszolút tudtuk, mit viszünk haza. :)

Este hamar aludtunk, mert reggel korán kell majd kelni, hogy egy nap alatt hazaérjünk.


16. nap - szeptember 23. - kedd - hazaút
Nagy nehezen sikerült 6 körül felkelni, 7:15-kor már robogtunk is kelet felé. A német határ elott még megálltunk egy pékségben, vettünk otthonra egy kis bagettet, és reggelit az útra. Elfogyasztottam egy idore az utolsó igazi francia croissant-t. :(

Németország egy hatalmas autópálya felújítás, több volt a terelés, mint nem. De azért lehetett jól haladni, és este fél 11-kor már haza is értünk.

Fáradtak voltunk az egész napos vezetéstol, úgyhogy gyorsan aludtunk is, és a szabiból megmaradt 5 napot is jól kihasználtuk, a mozgalmas út után punnyadtunk egy hatalmasat itthon.

Újabb szuper nyaralás, szép városok, gyönyöru tájak, finom ételek. Lesz mire emlékezni a dolgos hétköznapokon! :)

A teljes fényképalbum itt található.