Alpok és Feketeerdő - 2009. szeptember 6-20. - összefoglaló

English version

Szokás szerint idén szeptemberben is kivettünk egyben egy rakás szabit (ez 2,5 hetet jelent), és ennek a nagyobbik részét utazással töltöttük.

A gazdasági válságnak, a Forint egész éves árfolyamának és a banki kamatpolitikának köszönhetoen most nem távoli tájakra mentünk, "csak" ide a szomszédba Ausztriába és Németországba.
Útvonalunk egészen pontosan így nézett ki:

Mivel most inkább egy-egy helyen töltöttünk több idot, és nem utaztunk minden másnap, mint tavaly, így a részletes napi megtett km és egyéb adatoktól megkímélek mindenkit.
Annyit csak statisztikailag, hogy ez a kör Google Map szerint 2212 km, aminél persze többet mentünk, hiszen egy-egy helyen is mászkáltunk kocsival egy csomót. Képek itt.

Azok a pontok, ahol több-kevesebb idot töltöttünk:
B pont: Heiligenblut, Ausztria (szept. 6-14.)
C pont: Schwangau, Németország (szept. 14-16.)
D pont: Gerlingen, Németország (szept. 16-20.)

Az "olvasd el végig" után természetesen kifejtem ezeket a pontokat.

Tehát, mint az a dátumokból látszik, Ausztriában töltöttük a legtöbb idot, 7 teljes napot. Mind a hét napról külön-külön fogok írni, hiszen mindig más dolgot csináltunk, más helyekre mentünk, és mindegyik hatalmas élmény volt!

1. nap - 2009. szeptember 6. - képek itt - vasárnap indultunk, így aztán Ausztriában esélyünk nem volt semmiféle boltba menos megállásra, hiszen sógoréknál az a divat, hogy vasárnap minden zárva van. Sebaj, legalább idoben, még boven világosban odaértünk Heiligenblut mellé Rojach-hoz, ahol a szállásunk volt. A hegyoldalba felvezeto tekergo egysávos út mentén lévo Ferienwohnungok és Gasthaus-ok számozása valami egészen elképeszto elgondolás alapján történt, valószínuleg teljesen random módon (csak erre tudtunk gondolni, merthogy rendszert azt nem találtunk benne). Már majdnem feladtuk, mikor visszafelé úton végre megláttuk a Haus Marina feliratot. Hurrá! Megvan a ház, már csak a lakásunkhoz kell hozzájutni. Ház ajtaján cetli, menjünk át a szembe házba, ott a kulcs. Átmentünk, osztrák néni kiviharzik, mondván várjunk kicsit. Mi várunk, ácsorgunk, macsekkal barátkozunk, majd kiderül, hogy néni a mi házunkhoz ment. Lehet, hogy a várjunk kicsit nem nekünk szólt, vagy ki tudja. Mindegy, mentünk mi is vissza a házhoz, néni elmagyarázta a bejárati ajtó muködését (kívülrol csak kulccsal), majd az emeleten kinyitott a kulccsal egy ajtót, és bemutatott, hogy akkor ez lesz az. Elottünk folyosó, belole nyílik pár ajtó, vártuk, hogy a néni megmutassa a szobánkat. Viszont néni mondta hogy akkor jó pihenést, és kezdeti tempóhoz hasonlóan elviharzott. Ekkor esett csak le, hogy igen, ez egy Ferienwohnung, tehát egy egész lakásunk van, de nem ám akármilyen, kb. akkora, mint az itthoni. Teljesen felszerelt konyha-étkezo-nappali, 2 teljesen külön hálószoba, fürdo, wc, terasz. Mindez 30 EUR/éj/lakás áron. Tényleg megéri azt a 10 EUR többletet, amivel többe került a kempingnél. :)

Ráadásul erkélyünkön egész pontosan ez a látvány várt:

látkép a teraszról
Felpakoltuk a cuccainkat, elrendezkedtünk, elmentünk megnézni a falut, hogy mi merre van, stb., és persze le nem vettük szemeinket a körülöttünk tornyosuló hihetetlenül zöld hegyoldalakról. Este kicsit hideg volt a lakásban (még nem futöttek, viszont az éjszakai 8-10 fok azért lehutötte a házat), úgyhogy el is határoztuk, hogy ha sikerül találkozni a háziakkal, kérünk egy kis melegítést. Szerencsére vittük a hálózsákokat, úgyhogy az alvással nem volt probléma. :)

2. nap - 2009. szeptember 7. - vízesések - képek itt
Elso napunkra laza sétát, vízesésnézést terveztünk, három vízesést néztünk ki a környéken.

Reggel készülodés közben bekopogott házigazdánk. Jött köszönni, hogy azért mégis találkozzunk már, és hozta a Nationalpark Hohe Tauern kártyákat. Ez egy olyan kártya, amit akkor kap az ember, ha itt a Hohe Tauern Nemzeti Parkban bizonyos helyeken száll meg. A mi kis szállásunk egy ilyen hely volt, úgyhogy bácsi hozta a kártyákat, kitöltöttünk pár papírt (neki is alá kell támasztania, hogy nem csak úgy osztogatja a kártyát az erre járóknak). Ez a kártya nagyon jó találmány, ugyanis rengeteg belépo ingyenes vele (pl. egy csomó felvonó, belépos vízesések, múzeumok, uszodák), ill. sok helyre kedvezmény van vele (30-50%). Így tulajdonképpen alig fizettünk belépot az egész hét alatt. Így támogatja az állam az idegenforgalmat, csak jöjjenek a turisták, fizessék a szállást, egyenek az éttermekben - tehát biztosítsák azon rengeteg osztrák ember megélhetését, akik a turizmusból élnek itt az Alpokban. Jó gondolat, támogatom! :)

Szóval miután felszerelkeztünk a kártyákkal, megittuk a reggeli kávénkat, bementünk a faluba. A boltban vettünk reggelire mindenféle finomat (friss bagett, sonka, narancslé...), majd elmentünk az elso vízeséshez javasolt parkolóhoz. Ott persze volt egy kis pihenorész, így kényelmesen megreggeliztünk, közben megbarátkoztunk még egy macsekkal. :)
Reggeli után nekiindultunk az erdonek, hogy megkeressük az elso vízesést, a Gössnitz Vízesést. Útközben persze megint megcsodáltuk a zöld hegyoldalakat, amit nem tudom, meddig tudnék nézegetni...

20090907-111652-P1110273

Az út a vízeséshez egy nagyon szépen karbantartott, jól kitáblázott turistaút volt (ez még így elso nap azért meglepetésként ért bennünket). Minden elágazásnál egyforma, jól olvasható táblákra ki volt írva, hogy mi merre, kb. mennyi ido, és milyen nehézségu az út. Késobb persze rájöttünk, hogy ez egy országos jellegzetesség. :) A sima turistaút aztán nemsokára egy geotrail-ben folytatódott, ami annyit jelent, hogy mindenféle érdekes dolgot kiírnak nagy tájékoztató táblákra. Így megtudtuk, hogy ez a hegy milyen kozetekbol épül fel, hogy milyen állatok laknak errefelé, milyen a hely oshonos növényvilága, és persze mindezt visszamenoleg sok-sok évre. Jók ezek a geotrail-ek, hasznosabbak, mint 1 év általános iskolai földrajzóra összesen. Mondjuk azt nem tudtam meg, hogy bányásznak-e bauxitot, de soha nem is érdekelt. Viszont megtudtuk, hogy hogyan alakul ki egy láp, és mi lesz belole késobb. Rögtön mutattak is egyet, nem véletlen táblázták ki a tudnivalót. A lápban laktak kacsák, békák, kígyók, madarak. Ebbol összesen a kacsákkal találkoztunk, akik nagyon aranyosak, de félosek is voltak. Viszont kitartóan próbálták magukat rávenni, hogy közelebb jöjjenek ahhoz a két nagy kétlábúhoz, de aztán csak nem ment nekik... Láttunk hatalmas hangyabolyt is, én még ilyennel soha nem találkoztam. Persze ez is le volt rajzolva táblán, és azt is megtudtuk, hogy mennyi hangya él egy ilyenben - a teljes lakosság egy nagyobb bolyban akár 1 millió dolgozó hangya is lehet! Nagyon durva, nem gondoltam volna. A sok hasznos információ után elértünk egy nagyon gyorsan folyó patakhoz, ahol egy tábla jelezte a domboldalban induló utat, mondván arra van a kilátás a vízesésre. Hurrá, nekiindultunk - itt egy eroseb kaptató következett, de persze azért túl lehetett élni. Kb. negyedóra után felértünk, kibukkant a vízesés, és huuuuuuuuuuu - mondtuk! Így:

20090907-121018-P1000515

Hatalmas vízesés, alatta minden csupa zöld, és még ahol voltunk, a szemközti domboldalon is kaptuk belole a zuhanyt rendesen. :) Szép kilátóhely volt kialakítva padokkal, korlátokkal. A környezo hegyekre is nagyon szép kilátás nyílt, ott figyelt fehér tetejével a Grossglockner is, Ausztria legmagasabb hegycsúcsa.

Visszasétáltunk az autóhoz, majd elindultunk a következo vízeséshez, a Jungfernsprung-hoz. Ez a vízesés a foútról is látszik (ami délrol vezet Heiligenblut felé). Itt is egy szépen karbantartott gyalogút vezet a kilátó részhez. Próbáltunk ládát keresni is, de valahogy ezekkel a com-os ládákkal nincs szerencsénk, nehezebbek, vagy félre vannak mérve picit, vagy nem tudom. A geocaching.hu-n érdekes módon nincsenek ilyen problémáink. :) Szóval Jungfernsprung. A kb. 130 m magas vízesésnek története is van, méghozzá a nevéhez fuzodik. Nevét ugyanis úgy kapta, hogy állítólag egyszer régen egy csaj menekült az ördög elol az erdoben, majd futás közben ideért a mai vízesés tetején lévo sziklafalhoz. Nem tudott mást tenni, mint ugrott, viszont angyalok megmentették, csoda történt, megúszta élve az ugrást. Aztán egyszer csak idefolyt a víz, amit róla így neveztek el. Ez sokkal prózaibban van ott persze leírva a táblára. Egyébként így néz ki, és egészen közel lehet menni (ismét zuhanyzós távra):

20090907-131634-P1110317

Harmadik vízesésünk a Gartlwasserfall volt. Na, itt az odavezeto utat volt picit nehéz megtalálni, mert az egy tábla a faluban (Döllach-ban), ami jelzi, hogy merre, az kicsit elbújt... Így aztán felfedeztük a falut (nagyon aranyos kis pici keskeny utcás falucska, van neki vagy 2 utcája összevissza. Ki is néztem egy igazán helyi stílusú éttermet, ami igazi parasztkonyhát hirdetett magáról, hogy ezt majd kipróbáljuk. :) Aztán azért sikerült megtalálni a vízeséshez vezeto utat, itt már lustultunk, úgyhogy a közelebbi parkolóban álltunk meg, ahonnan gyalog kb. 5 perc volt a vízesés. O volt a legkisebb, viszont nem is meredek sziklafalról zubogott le, hanem szépen a növények között az erdoben. Itt is keresgéltünk egy com-os ládát, amit hol a patakpartra, hol az erdobe mutatott az eszköz. Mindegy, a vízesés volt a lényeg. :)

20090907-151558-P1110361

Vízesésnézés után jól esik az ebéd-vacsora alapon elmentünk pizzázni, és olyan fincsi házi pizzát ettünk Winklern egyetlen éttermében (na jó, volt még egy egy szállodában), hogy az csak na!!! Az albumban van róla kép. Közben láttunk sok motoros túrázót, köztük egy rakás igazán szimpatikus chopperest is. Sokan vannak errefelé, élvezik a jó idod, igazuk van, egyszer mi is kipróbálnánk!

Korán volt még, úgyhogy gondoltunk autózunk kicsit a környéken - elindultunk megnézni a Grossglockner Hochalpenstrasse-t. Ez egy olyan út, ami Heiligenblut-ot és Fusch-t köti össze, két falut a hegyek két oldalán. Közben pedig sok-sok kanyarral tarkítva átkel a hegyeken. Legmagasabb pontja 2504 m. Az út csak nyáron üzemel, májustól októberig. Minosége kifogástalan. Rengeteg pihenohely van, kisebb-nagyobb parkolók, Hütték éttermekkel, kiállítások a hegy élovilágáról és egyéb érdekes tudnivalókról. Tulajdonképpen minden egyes kanyarban meg lehetne állni, gyönyöru a kilátás a környezo hegyekre-völgyekre, tavakra, víztározókra, gleccserekre, zöld vagy éppen sziklás hegyoldalakra, a Grossglocknerre, és a többi 3000 m feletti környékbeli hegycsúcsra. Az út fizetos, de a reggel megkapott Nationalpark Hohe Tauern kártyában szerencsére egy 15 napos útbérlet is benne van (ami amúgy 35 EUR lenne), így vígan mászkáltunk ki-be egy csomószor. Kanyarogtunk egy keveset, ámuldoztunk a kilátáson, aztán kezdett sötétedni, úgyhogy visszamentünk a szállásra pihizni, és készülni a másnapi nagy Schareck-túrára.

Még egy kép az esti autózásról:

20090907-190324-P1000599

3. nap - 2009. szeptember 8. - Schareck túra - képek itt - GPS-re letöltheto útvonal itt
Heiligenblut mellett van közvetlen a Schareck hegy, 2600 m magas. A felvonó a falu közepébol indul, igazán kényelmes megoldás. Így hát gondoltuk felmegyünk reggel, sétálgatunk fent, aztán lejövünk este. Mint kiderült, az este inkább délután lesz, ugyanis a felvonó du. 4-ig közlekedik. Sebaj, beterveztük az útvonalat és nekiindultunk.

Az útvonal (a piros pöttytol indultunk az óramutató járásával egyezoen):

schareck-fent-track

A piros pöttynél kiszálltunk a felvonóból és megállapítottuk, hogy fúj a szél és kicsit hideg van. Így aztán jól felöltöztünk (felvettük a Buff-okat, kesztyuket, én még a sálamat is - persze továbbra is a nemrég vásárolt zseniális találmány, a softshell volt rajtam, csak a sál még annyit jelentett, hogy nem engedte ki felül a jóidot), és már indultunk is! Megnéztük a hegytetot (nagyon közel van a felvonó tetejéhez), aztán elindultunk kb. észak felé a Tauernfenster geo-útvonalon. Ennek az útvonalnak a különlegessége a gyönyöru kilátás és a nagyon sokszínu geológiai formációk - sziklák, kövek, vízmosások, stb. Mivel ezirányú ismereteink erosen korlátozottak, ezért kevésbé tudományosan néztük a dolgot, és megelégedtünk a ’jééé nézd, barlang!’ és ’dejó ko, olyan mintha ezüst lenne!’ felkiáltásokkal. :) Viszont valóban nagyon érdekes útvonal. Úgy kezdodik, hogy egy hegygerincen kell leereszkedni. Akinek tériszonya van, ne itt kezdje a terápiát, mert valószínuleg hegyimentok kellenek hozzá, hogy megmozduljon... :) A hegygerinc mint olyan ugyanis keskeny, két oldalán pedig elég eros szakadékok tudnak lenni. Emiatt aztán biztosítva is van, úgyhogy egyébként egyáltalán nem nehéz, és nem is megterhelo. Sot, akinek egy fikarcnyi tériszonya sincs (szerencsére mindketten így vagyunk összerakva), annak különösen nagy élmény! Minden irányban hihetetlen kilátás, nagyon kék ég, hegycsúcsok mindenfelé, lent a zöld völgy... Eléggé lassította a haladást, hogy egyszeruen muszáj volt félpercenként fényképezni!!

Igen, az ott az út:

P1000660

A fenti térképen a hosszú, kb. egyenes szakasz a geo-trail. Aztán elkanyarodtunk jobbra, le a geo-trailrol. Itt jött a csíkokban havas hegyoldal, további gyönyöru kilátásokkal most már a másik irányba, és egy kicsit nehezebben követheto túraút. Azt kell tudni, hogy itt a túraútvonalakat mind piros-fehér-piros festéssel jelölik (a húgom még megtippelheti, hogy miért, a többieknek ha nem esik le, játsszanak kicsit világ zászlói-játékot). Namost, ezek a festések fa hiányában a kövekre vannak festve, ami van hogy látszik, és van hogy nem.

P1000684

Vagy csak nem veszem észre, mert csak, mert éppen ámuldoztam hogy jajj de szép itt minden. :) Szóval nagyjából követtük a piros utat kicsit fel, majd egy újabb hegygerincen egyenesen. Aztán azt mutatta a GPS, hogy eros jobb kanyar következik. Ekkor az itt látható gerincen jártunk éppen:

P1000689

Néztünk, ’most ezt így hogy?’ - kérdeztük, aztán utolértek minket ketten, akik lendületesen kanyarodtak jobbra, pont úgy, ahogy a mi kis okos gépünk is szerette volna. Vártunk kicsit, néztük, hogy ok mit csinálnak. A hegygerincrol ugyanis a 90 fokos jobbkanyar annyit jelent, hogy a fenti képen látható eléggé meredek (sokkal de sokkal meredekebb volt az ott, mint ami a képrol lejön) kavicsos-köves hegyoldalnak kellett nekiindulni. Mondanom sem kell, piros jelölés nem sok látszott. Viszont volt egy szokásos útvonaljelzo tábla is, és o is lelkesen hirdette, hogy bizony, elore xy út, jobbra meg a másik. Mindketto nehezebb (piros) besorolású. Hát jó, ha mások is mentek, akkor mi is megyünk, nosza, megindultunk lefelé! :) És most nem írnám ezt a blogot, ha összetörtem volna magam, szóval sikerült! Lementünk. Sot, sokkal könnyebb volt, mint ahogy az fentrol látszott. Nagyon-nagyon cikkcakkos, és néha még valami kis kitaposottnak látszó ösvényszeru dolgot is véltünk látni a kövek között. Sot, idonként piros jelzés is volt, úgyhogy megnyugodtunk, jók vagyunk. Leereszkedtünk tehát a hegyoldalban, és viszonylag hamar leértünk egy völgybe, pontosan ide:

P1000696

Igen, onnan középen fentrol jöttünk! :) A hegytetovel ellentétben a völgy teljesen zöld volt, persze ahogy látszik nem lombos fákat kell elképzelni, de a földön a köveket felváltotta a nagyon zöld pihepuha mohás növényzet. És persze még mindig voltak hófoltok is. Az út tovább vezetett lefelé, de persze már nem volt nagyobb nehézség benne. A hegyrol lefolyó patakok, vízmosások itt a völgyben folytatták útjukat, így akármerre mentünk, kisebb-nagyobb gyors folyású hegyi patakok bukkantak fel. Átugráltunk rajtuk, és közben azon csodálkoztunk, hogy a patakok zaját egy-egy kisebb dombocska mennyire le tudja fogni. Amint eltuntünk egy domb mögött, a patak zúgásából konkrétan semmi nem hallatszott, élvezhettük a teljes csendet. Annyira nagyon csend volt, hogy az már hihetetlen! Néha a patakok, késobb néha egy-két tehén, és a saját lépéseink hangja - ennyi. Teljes nyugalom. Körülöttünk hatalmas hegyek, mi egy zöld völgyben sétálunk a puha mohás talajon - áááááááá, leírhatatlan!!! :)

P1000700

A képen alulról kb. 1/3-nál, vízszintesen középen (szóval pont elottünk) van egy kis ház, késobb amellett mentünk el, majd jobbra tovább. Tehát a képen már nem látható völgybe nem sétáltunk le. Amikor visszanéztünk, hogy honnan jöttünk, akkor viszont újfent egy leírhatatlan tájat láttunk:

P1000712

Aztán itt voltunk úgy, hogy ideje rákapcsolni, ugyanis - ahogy már említettem - az utolsó felvonó 4-kor megy lefelé. Elég fura megoldás, mivel pl. akár még 6-kor is mehetne, akkor is világos volt még. Na mindegy. Szóval ’siessünk, hogy elérjük a felvonót’ - felkiáltással nekiindultunk az újra felfelé vezeto útnak (fenti térképen kb. a piros pöttyel vízszintesen egyvonalban jobbra lévo rész). Na, ez eros volt. Eleve már picit fáradtak voltunk, ráadásul egy erosebb emelkedorol volt szó, amit aztán késobb egy még erosebb emelkedo követett. És megdolt az, amit annyira szeretek a túrázásban - miszerint saját tempóban lehet menni és gyönyörködni a szépségekben, hiszen senki nem hajt. Itt most muszáj volt hajtani magunkat, úgyhogy minden eronket összeszedve haladtunk felfelé. Egyébként egy 2 km-es szakaszról volt szó, összesen 300 m szintemelkedéssel, ami úgy alapvetoen nem gáz, csak ne kelljen sietni... Szóval mentünk, ahogy csak tudtunk. Egy ido után már nagyon neccesnek tunt az a 4 óra, így Péter elorement, hogy szóljon a felvonósoknak, hogy ha lehet, várjanak meg. Szegény, neki sem hiányzott más, mint a még gyorsabban menés. :) Engem már kb. csak a túrabotjaim tartottak, amikor hallom a kisrádiómon, hogy minden OK, nem kell rohanni, megvárnak a felvonósok. Juhúúúúú! :) Örültem ám nagyon! Aztán vánszorogtam tovább. Ekkor már közvetlen a felvonó mellett ment az út, és a felvonóban jövok láthatták, hogy agonizálok, ugyanis hangosan kiabáltak és bíztattak, nagyon aranyosak voltak! Aztán már nem tudom hogyan, de felértem, kifújtam magam, és becsüccsentünk egy kabinba.

Mire leértünk a faluba, mindketten magunkhoz tértünk, elkóvályogtunk a kocsihoz, elmentünk a szállásra átöltözni, aztán már mentünk is Döllach-ba a tegnap kinézett falusi étterembe, ahol isteni, bizonyára friss alapanyagokból készült napi ajánlatot vacsiztunk a falu egyik zsákutcájának végén két ház között az udvaron kialakított kerthelyiségben.

Bár ez a vánszorgás a végén nem hangzik jól, mégis ez volt a leg-leg-leg túránk az egy hét alatt! Minden része gyönyöru, hihetetlen a kilátás, tiszta a levego, a zöld nagyon zöld, a kék nagyon kék, a csend nagyon csend... Bármikor azonnal nekiindulnék újra! A végén pedig inkább lesétálnék 1200 métert a faluba, mint 300-at fel a felvonóhoz. :)

4. nap - 2009. szeptember 09. - Gradental-Vordersee túra - képek itt - GPS-re letöltheto útvonal itt
Azt hittük, a tegnapi túra (foleg a vége) megtette a hatását, jó kis izomlázunk lesz. Aztán nem is. Izomláznak jele sem volt, úgyhogy elhatároztuk, megejtjük a másik nagyon várt útvonalat, a Gradental túrát. Ránézésre ez tunt a betervezettek közül a legnehezebbnek, kb. 900 m fel, ugyanennyi le, kb. 13-14 km-en. Kicsit késon keltünk, de ez még épp belefért. Aztán elindultunk Winklern irányába, Döllachban (tegnap esti vacsi faluja) még beszaladtunk boltba, hogy azért ne vágjunk neki az útnak üres hátizsákkal. Aztán elkezdtük keresni a völgybe vezeto kis utat. Na, ez már kihívás volt. A kitáblázás újfent nem túl feltuno. Igaz, nem is egy tömegturizmus által ellepett hely (szerencsére) ez a völgy. Kisebb kitérok után aztán megtaláltuk az utat, feltekeregtünk egy völgyben kicsit a hegyek közé. Nem hittük el, hogy itt még parkoló lesz, de aztán egyszer csak vége lett a földútnak, és aranyos kis kultúrált parkolót találtunk a patak mellett. Hurrá! Gyorsan felcuccoltunk, is neki is indultunk a nagy útnak. Sajna kicsit már késo volt ekkor (kb. 12:30), úgyhogy volt egy olyan gyanúnk, hogy vagy gyorsan megyünk (amit nem szeretünk), vagy rövidebb lesz a túra (amit megint nem szeretnénk), vagy a Hüttében alszunk (amihez semmi nem volt nálunk). Mindegy, majd lesz valahogy alapon elindultunk (igen, ez nem jellemzo ránk). :)

Az út elso része - kb. 1,5 km - egy fenyoerdoben vezetett, elmentünk egy egész jó kis vízesés mellett is, átkeltünk egy gyors folyású patakon. Az erdoben az út kitartóan emelkedett, a kocsitól ránézésre nem is tunt úgy, de menet közben azért már éreztük. Sétálgattunk, néha megálltunk, kerülgettük a korábban erre járt tehenek nyomait. Aztán egyszer csak úgy tunt, felértünk valahova. Kiértünk a fák közül, és húúúúúúúú mit láttunk. Elottünk egy széles, hosszú fennsík, egy naaagy rét, három oldalról hegyek, mögöttünk fantasztikus kilátás a völgyre. A fennsík jobb oldalán egy patak tekergett össze-vissza, itt tehenek legelésztek. Bal oldalon fenyok lógnak be, szemben a hegyrol három hatalmas vízesés igyekszik lefelé a völgy felé. A hegyoldalakban a fenyok egyre kisebbek, egy ido után apró bokrok, majd felváltja oket a szikla. Sehol egy ember, sehol a közelben nincs nagyobb település. A tökéletes csendet csak egy-egy tehénkolomp töri meg néha. Hihetetlen szép hely volt, ezért már megérte eljönni ide. A kép természetesen töredékét nem adja vissza az élménynek, de azért ideszúrom, nézzétek:

P1000730

Az út a völgy jobb oldalán vezetett tovább. Azért nem toronyiránt át a völgyön, mert a patak ágai közötti rét is csupa mocsaras volt, a furéteg csak átverés, vízben állt elég sok helyen. A völgy jobb oldalán az emelkedo szélén vitt végig az út a völgy túloldala felé, és még így is volt, hogy érdekesen vizes füvön mentünk. Aztán megint volt egy patak-átkelés sziklákon, köveken, majd az út hirtelen jobbra fordult. Itt mentünk kicsit felfelé, és itt jött az elágazás, ahol mi balra mentünk, visszafelé pedig majd a másik ágáról fogunk ugyanide becsatlakozni a terv szerint.

A fenti képen pontosan szemben lévo "kisebb" hegyet irányoztuk be, amin kb. 1,5 km-es út és 350 m szintkülönbség múlva egy tóhoz fogunk érni. Igen, a képen nem tunik ennyinek. Éloben sokkal nagyobb volt. Szóval itt jött egy jelentosebb kaptató. Már éhesek is voltuk, de elhatároztuk, hogy majd a tó mellett ebédelünk. Keskeny, tekergos és idonként rendesen meredek turistaúthoz volt szerencsénk, jó fárasztó is volt. Itt kétszer is szembetalálkoztunk túrázókkal. Az egyikek (két idosebb úr) meg is kérdezték, hogy még ma lefelé is fogunk-e jönni, majd mikor lelkesen bólogattunk, ok csak néztek nagy szemekkel, és jó utat kívántak. :) Mi pedig lendületesen haladtunk tovább. Idonként visszanéztünk a völgyre, fantasztikus volt a látvány a meredek hegyoldalról. Itt már foltokban hó is volt, szerencsére nem az úton, plusz ideértek a felhok, amik már reggel óta fenyegettek. Nagyon jól nézett ki, olyan sejtelmesek a hegyek a vonuló felhokkel, bár azért a szikrázó napsütéses verzió szerintem jobban néz ki.

P1000756

Szerencsére nem esett, csak viszonylag közel vonulgattak a felhok. Kicsit már Gyuruk Urában éreztük magunkat, csak mentünk-mentünk, ééés mentünk még egy kicsit. Aztán elnéztünk balra, GPS szerint ott a tó, úgyhogy letértünk kicsit az útról (nem evett meg a farkas), itt is érdekesen vizes volt a fu. Felmásztunk kis buckákra és tényleg ott volt a tó, név szerint a Vordersee!

P1000744

Persze a kép újfent nem adja vissza teljesen, elég durván kékeszöld színe volt a tónak, és gyönyöruen tükrözodtek benne a hegyek. Valószínuleg napsütésben még durvább színe lehet. Itt leültünk egy kore ebédelni. Jóízuen elfogyasztottuk a friss bagettet, tiroli sonkát és sajtot. Aztán tanakodtunk kicsit, és elhatároztuk, hogy innen inkább visszafelé indulunk.

Ugyanis a további utunk még feljebb vitt volna (kb. még egyszer ennyi, mint a fennsíktól a tóig), és ezzel több problémánk is volt. 1., mint mondtam, nem volt az igazi az ido - jöttek-mentek a felhok, tehát a sok szépséget csak félig tudtuk volna élvezni. 2., eléggé lefáradtunk, tehát az út további részén a sebességünk az eddiginél is rosszabb lett volna, és mivel már elég késo volt, féltünk, hogy netán sötétben érnénk vissza a kocsihoz, ami itt a fényszennyezéstol távol nem túl jó poén lámpa nélkül. 3., nem akartunk a Hüttében aludni. 4., Kornitól tanultuk, hogy mindig hagyjuk valamit legközelebbre (ezzel én nem feltétlen értek egyet, mióta ’98-ban nem mentem fel a World Trade Center-re, mondván "majd legközelebb").

Szóval bámészkodtunk kicsit még a tó körül, aztán megindultunk lefelé pontosan azon az úton, ahol felfelé jöttünk (itt még nem lehetett elágazni a másik útra, azt csak a Hüttétol lehetett volna).

Egész hamar leértünk a fennsíkra az útelágazáshoz. Végigsétáltunk a patak mellett, elértük kolompos barátainkat, majd át az erdon, és hipphopp a kocsinál is voltunk. Valahogy a lefelé utak mindig sokkal rövidebbek. :)

P1000758

Így a rövidítésnek köszönhetoen du. 5-re az autónál voltunk. Itt már egyértelmu volt, hogy ha nem rövidítünk, akkor esélyünk nincs világosban visszaérni. Természetesen azonnal elhatároztuk, hogy jövore elobb indulunk, és ezt az utat mindenképp végigjárjuk, mert irtó kíváncsiak vagyunk szép napos idoben a további két tóra, amik jóval nagyobbak a Vordersee-nél, plusz persze ezt a fennsíkot is bármikor szívesen megnézzük újra.

Szóval nem sikerült teljesíteni a tervezett utat, de így is egy hihetetlenül gyönyöru helyet találtunk, amit csak úgy, a foút és a felvonók környékén maradva nem találtunk volna meg.

Ja, és akit kicsit is megfogott A FENNSÍK leírása, az nézze meg ezt a nagyfelbontású képet! Nem mi csináltuk, flickr-en találtuk, kicsit jobban visszaadja a fennsík hangulatát.

5. nap - 2009. szeptember 10. - Schareck - Heiligenblut túra - képek itt - GPS-re letöltheto útvonal itt
Rájöttünk, hogy a korábbiakkal ellentétben már nincs izomlázunk a túrázástól. Így aztán semmi nem tudta megakadályozni, hogy egy újabb hosszabb túrát tervezzünk be. Plusz azt olvastuk, hogy a hét végefelé kicsit esosebb lesz az ido, úgyhogy a jóido-igényes túrákat próbáltuk mielobbre bepakolni. Így aztán reggel 10-kor már fent voltunk a Schareck tetején. Körbenéztünk, megállapítottuk, hogy a kilátás továbbra is fantasztikus, aztán nekiindultunk a napi terv végrehajtásának - egyenesen (na jó, nem egyenesen) le Heiligenblut irányába. Tehát a cél lesétálni 2600 méterrol 1300-ra, kb. 8 km-es úton. Valamivel rövidebb és meredekebb, mint a Schneeberg lefelé túra volt (az 10,5 km volt és 1200 m le), viszont most ugye nem esett az eso, és edzésben is voltunk.

Nekiindultunk tehát az út legmeredekebb (felso) részének, ahol tegnapelott felfelé már annyira kivoltunk. Emlegettük is minden kanyarban, hogy jujj tegnapelott itt már azt sem tudtuk, mi történik, csak mentünk, mentünk... :)

Így terveztük az utat:

schareck-down-track

Indulás a kép felso részébol, a sárga úton lefelé (nem, a végén nem találkoztunk a Nagy Varázslóval).

Az útvonalon látszik, hogy elég cikkcakkos, ebbol már kb. lehet következtetni, hogy milyen volt a kilátás folyamatosan, foleg a felso részeken. Körülöttünk minden irányban 3000 m körüli hegyek, a Grossglockner hósipkája, elottünk pedig rendesen mélyen egy gyönyöru, nagyon durván zöld völgy, benne a falu.

Egy kis ízelíto:

P1000781

Egy ponton videót is csináltunk:

Az út persze folyamatosan legelokön vitt keresztül, úgyhogy mindenhol barátságos, kolompoló négylábú magaslati lakosokkal találkoztunk, akik megbámultak bennünket jól, aztán legelésztek tovább békésen. Itt kicsit több turista is volt, mint tegnap a Gradentalban, de persze egyáltalán nem sok. Tekergett az út, hol a völgybe vonuló meredek, zöld hegyoldalakkal, hol a Grossglocknerrel néztünk farkasszemet. Jöttek-mentek a bárányfelhok is, így az átszurodo napsütés néha igazán szép látványt produkált a völgy felé. A legeloket idonként kerítés választotta el (különben egy-egy gazda napokig kereshetné a teheneit), viszont annak ellenére, hogy a legelok privát területek, természetesen nincsenek a turisták kizárva, számuzve, nem kell nagyokat kerülni azért, mert Hans tehenei pont itt találnak legelni (igen, itt ez természetes - ugyanezt olvastam a Norvégokról is, nade az Skandinávia, ne hasonlítgassuk már). A megoldás egyszeru. Mindenhol, ahol az út legelohatárt keresztez, egy-egy ilyesmi megoldás található (vagy kiskapu, amit persze mindenki becsuk maga után):

P1000776

Még jó, hogy a tehenek nagy, nehéz és nem túl okos állatok. :)

Szóval sétálgattunk, másztunk át a kerítéseken, szívtuk magunkba a fincsi friss levegot és a gyönyöru látványt.

Egy ido után leértünk a nehezebb, jó meredek részrol, visszanéztünk, és megállapítottuk, hogy nem csoda, hogy ez tegnapelott a túra végén már nehezen ment. A képen jobbra fent van a Schareck, a hófogós rész még nem is olyan nagyon meredek, mint feljebb a legteteje:

P1000777

Egyik kanyarban elobukkant egy házikó, és mint az elotte elhelyezett táblából kiderült, ez itt egy bérelheto hütte (turistaház). Húúúúúúú, azóta azt szeretném, hogy pár napig (de tolem akármennyi ideig is, ide is költöznék szívesen) itt, a ház elotti teraszon, ezzel a kilátással fogyaszthassam el minden nap a reggeli kávémat a friss alpesi tejjel. Hm. Éredekelne, van-e ADSL vagy valami egyéb gyors net, aztán beneveznék állandó otthonról dolgozásba. :)

P1000782

Közben kereszteztünk patakot kis vízeséssel, és minél lejjebb mentünk, annál több növény volt. Fényképeztem is aranyos virágokat, a képek között megtalálja, akit érdekel. Az egyik legelon, ami mellett elmentünk, fura, hosszúszoru tehenek laktak, érdekes bölény-tehén keresztezésnek tuntek. De lehet, hogy csak alkalmazkodtak a tehenek a hidegebb klímához, és hosszú szort növesztettek. Mindenesetre viccesen néztek ki. Aztán pedig elértünk egy szamár-farmot, ahol a szamarak egészen barátságosak voltak, és jöttek oda a kerítéshez simogattatni a fejüket. :) Természetesen összebarátkoztunk, aztán rájöttem, hogy biztos éhesek, szedtem nekik egy kis gazt. Na, ez nagyon bejött nekik, rögtön mindannyian ott toporogtak elottem, és várták a következo adag szárazfüvet, amit a furcsa kétlábú tuszkol bele a szájukba.

P1000826

Etettem oket kicsit, aztán gondoltuk megyünk tovább. Viszont az egyik szamár okosabb volt, mint gondoltuk. Egy határozott mozdulattal ugyanis átbújt a kerítésen, egy olyan részen, ahol lazábban volt a szögesdrót. Meg is ijedtünk, hogy a hülye most lelép, aztán jön a gazda, és majd én tehetek az egészrol. A szamár viszont csak simán éhes volt, nekiállt legelészni ott, ahol az elobb szedtem nekika füvet. Hihetetlen, a szamarak nem is olyan buták! :) A kis ravasz kifigyelte, hogy én honnan szedem a füvet (az o részükön már teljesen le volt taposva/kajálva), és miután kijött, ott legelészett nyugodtan. A társai csak bámultak, de nem mertek kijönni. Mi pedig továbbindultunk (és nem, nem jött velünk a csacsi).

Nemsokára egy nagyobb (éttermes) hüttéhez értünk, ahol azt hirdették, hogy ott bizony helyi, házi készítésu sajt van, meg minden egyéb finomság. Már pont éhesek voltunk, úgyhogy nekünk sem kellett több, beültünk egyet ebédelni, ittunk házi tejet, ettünk nagy adag levest és rétest, pihiztünk egy nagyot. Aztán jóllakott óvodásként tovább indultunk.

Ezután elég hamar bevitt az út a fenyoerdobe, plusz elkezdett csöpögni az eso picit. Jó kombináció, a magas fenyok egész jól megfogták az esot. Néhány kanyar, pár átkelés a patakon, és már láttuk is a falut.

P1000857

Pár perc, és már a kocsinál voltunk. Este a lakásban pihiztünk, leveseztünk, tévéztünk, teát foztünk. Rájöttünk, hogy túrázás után valahogyan extra jól esik a leves.

Hu, ez is egy jó nap volt!!!! Lefelé viszonylag könnyu a túrázás, cserébe viszont folyamatosan fantasztikus a látvány, ezt a túrát is bármikor megismételnénk, jövo nyáron valószínuleg el is látogatunk ide újra, és egy napba kombináljuk a Schareck fent és a Schareck-Heiligenblut túrát.

6. nap - 2009. szeptember 11. - Malta Hochalmstrasse - képek itt
Kicsit fáradtak voltunk az elozo napoktól, plusz az ido is borongós volt. Így aztán úgy határoztunk, hogy megejtjük a könnyebb napot, elmegyünk autóval víztározót nézni. A cél a Malta Hochalmstrasse végén található víztározó volt. A Grossglockner Hochalpenstrasse-hoz hasonlóan ez is egy különösen szép, sokat kanyargós, fizetos hegyi út, viszont ennek az útdíja is ingyenes volta Nationalpark Hohe Tauern kártyával.

Végigkanyarogtunk az úton, közben vízesést és szebbnél szebb kilátásokat néztünk. Az út többször is alagútakon át vezetett, volt olyan keskeny szakasz is, ahol egyszerre csak egy irányból mehetett a forgalom. Az út végén pedig megérkeztünk a víztározó tavához és a víztározóhoz.

P1000883

P1000889

Végigsétáltunk a gát tetején, jó hosszú volt, és jó magas is. A tetején teljes szélességben járda vezet végig, egyik oldalon tó, másik oldalon mélység. Nagyon jól néztek ki a vonuló felhok, bár nem bántuk volna, ha szép napos idoben láthatjuk a helyet, a tó biztosan szebb kék lett volna. Csöpörgött az eso, de így legalább nem voltak sokan! :) Hatalmas egy építmény egy ilyen gát, és ez még csak egy kisebbfajta volt. Tériszonyosoknak ajánlom a tó feloli oldalt, a szakadék felé semmiképp ne nézzenek! Aki viszont ilyen szerencsés, mint mi, és bárhonnan bárhova képes lenézni, az ilyesmit fog látni, ha kicsit kihajol a korláttól:

P1000906

Nagyon durva ám, jó magas! Ezek után már nagyon kíváncsi lennék a Hoover Dam-re, bár gyanítom, hogy ott a szokásos biztonsági intézkedések miatt a gát szélének még a közelébe sem lehet menni...

A séta után bementünk az épületbe, ahol van egy kiállítás, felette pedig egy étterem. Megnéztük a kiállítást, érdekes dolgokat tudtunk meg. Például azt, hogy a Verbund - a cég, aki a vízieromuveket muködteti (összes árameloállításának 90%-a vízieromuvekbol van) Ausztria áramellátásának 50%-át adja. Tehát Ausztria teljes áramellátásának 45%-a vízenergiából ered. Van valami elonye is a gleccserek olvadásának... :)

Azt is megtudtuk, hogy ez itt nem annyi, hogy van egy folyó, amit felduzzasztottak, és a gát tövében pörög a felszerelés és készül az áram, hanem egy egész kiterjedt rendszer van, több gáttal, több helyen csövekben vezetett (gyorsított) vízzel, és több áramtermelo állomással. Az albumban van kép a rendszerrol, akit érdekel, nézze meg, nagyon érdekes!

A múzeumben kiállítottak egy csomó kristályt is - a hegyek között sétáink során sajna nem találkoztunk velük, pedig állítólag a környékrol származnak.

Egy szépen megvilágított példány:

P1000935

Próbáltam kommunikálni velük, de biztosan féltek, mert nem beszéltek vissza (aki nem néz Csillagkaput, azaz Stargate SG1-t, az sürgosen kezdje el, az 1. évad 6. részében meg fogja érteni, mirol magyarázok).

A gát belsejébe végül nem mentünk be, mert éppen csak német vezetés volt, több órát várni viszont nem volt kedvünk. Így aztán kristálynézés után rögtön elindultunk vissza a Hochalmstrasse-n. Közben találkoztunk persze itt is egy csomó motorossal, egész konkrétan egy egész csapat chopper ment elottünk! :)

P1000940

Megálltunk ebédelni, megtudtuk milyen a karintiai óriás ravioli (van neki rendes osztrák neve is, de a lényege az, hogy pont olyan, mint egy nagyon nagy ravioli), söröztünk egyet hozzá, aztán szép lassan visszagurultunk a lakáshoz.

Út közben megálttuk, hogy a Mölltal Gleccserhez reklámozzák a felvonókat. Odamentünk az alsó állomáshoz, megnéztük a térképet és megállapítottuk, hogy ez nagyon durva lehet, úgyhogy ha nem lesz másnap nagyon rossz ido, akkor megnézzük.

Ez egy pihizos, lassú nap volt, ilyen is kell. Láttunk érdekes dolgokat, naaaagy duzzasztógátat, kipihentük magunkat, felkészültünk a további nagy sétákra! :)

7. nap - 2009. szeptember 12. - Mölltal gleccser és Ragga szurdok - képek itt

Szerencsére egy hangyányit jobbnak tunt az ido, mint amit a jósok mondtak, úgyhogy nekiindultunk a mára tervezett Mölltal gleccsernek.
A megcélzott hegyteto a Schareck teteje volt, a környék egyik 3000 m feletti hegycsúcsa.

A felvonó három szakaszból áll:
1. Mölltaler Gletscher Express - 1222 méterrol 2234 méterre.
2. Gondelbahn Eissee - 6 üléses kis fülkék, 2241 méterrol visz 2800 méterre.
3. Gletscher Jet - szintén 6 üléses fülkék, 2717 méterrol visz 3122 méterre.

Legérdekesebb az elso, ami a hegy gyomrában vájt alagútban megy végig, erosen felfelé, kb. 10 perc alatt emelkedik 1000 métert. Ránézésre olyan, mint egy fogaskereku:

20090912-111652-P1110424

Az elso megálló 2200 méteren van, körülötte egy csomó tó, és még több hegy. A három felvonó szakaszt kiválóan lehet kombinálni szebbnél szebb túrákkal, sok napig el lehetne túrázgatni csak ezen az egy hegyen. Sajna az ido azért annyira nem volt jó, jöttek-mentek a felhok, borult volt, és néha esett is, úgyhogy csak felvonóztunk.

Az elso állomásnál egyébként pl. egy ilyen tó van:

20090912-114958-P1110456

Beültünk a 2. szakasz kis gondoláiba, és megindultunk a 2800 méter felé. Itt már nekiálltunk behúzni a kabátot, és felvenni mindent, ami volt nálunk (sál, kesztyu). Kiszálltunk 2800 méteren, és csak lestünk. Mindenhol minden csupa hó, kicsit fúj a szél, zimankó, és itt-ott síléces emberek sétálnak. Kimerészkedtünk a hóba, és akkor látjuk, hogy elottünk egy naaagy gleccser, amin emberek síelnek.

20090912-115526-P1110464

Néztük egy darabig a síeloket, sétálgattunk kicsit a környéken, hógolyóztunk is persze, és az épület oldalához támasztott síléceken és síbakancsban dobogó embereken és a tettrekészen ácsorgó hatalmas hókotrókon csodálkoztunk nagyokat.

Felmentünk volna teljesen a hegytetore, viszont odafent egy masszív felho bevackolta magát, és azt mondta, nem megy o ma innen sehova, úgyhogy sok értelme nem lett volna felmenni, ill. a 3. szakaszon muködo beülos 2fos felvonón valószínuleg keményre fagytunk volna.

Így aztán megindultunk lefelé. Már a kis felvonóból látszott a remény, úgy tunt, mintha a völgyben sütne a nap.

20090912-122514-P1110497

Mikor pedig leértünk az autóhoz, irtó jól esett a 15 fokos meleg! :)

Legurultunk a faluba, és mivel még csak du. 1 óra volt, gondoltuk meglátogatjuk a közelben található Ragga szurdokot. Útközben egy étteremben ettünk 1-1 nagy tányér gulyáslevest, úgyhogy az átmelegedés-projekt megoldódott.

Tele pocakkal nekivágtunk a szurdoknak. Ez egy szépen kiépített útvonal, annyira, hogy belépot is szednek, viszont ide is benne volt a belépo a Nationalpark Hohe Tauern kártyában.

A szurdokon a sziklákra erosített, fából készült utak, hidak és lépcsok vezetnek keresztül. Néhány ponton információs táblák magyarázzák el a környék földrajzi tudnivalóit, a szurdok kialakulását soksok évvel ezelottol egészen mostanáig. Jók voltak ezek a táblák, mindegyiken volt néhány vicces rajz, egy manó aki itt végigélte a sokezermillió évet, a kozetlemezek közé becsúszott halak (majd késobb halszálkák), ilyesmi. Szóval volt rajta vicces, így aztán gondolom nagyobb arányban olvassák végig a látogatók.

20090912-144424-P1010009

Végigsétáltunk a szurdokon, ami egyébként tényleg nagyon érdekes volt. Szépen látszottak a különbözo kozet rétegek, lehetett követni, hogy a víz hogyan vájta magának az utat, és nagyon szép volt, ahogy a növények benotték a nedves sziklákat. Érdekes volt, hogy a szurdokban folyó patakban sok helyen egész farönkök, fatörzsek voltak. Kicsit olyan rendezetlen hatást keltettek, eloször nem is értettük, minek ezek ide, miért nem tisztítják, stb. Aztán rájöttünk, hogy maguktól kerültek ide, ugyanis a szikla tetején lakó fák és azok darabjai ok, a szikla szélének morzsolódásával idovel beleesnek a szurdokba. Takarítani pedig nyilván a helyi sajátosságok (magas sziklák, keskeny szurdok) elég nehézkes lenne.

20090912-151232-P1010064

Szép lassan végigsétáltunk, sok emberrel itt sem találkoztunk, úgyhogy volt ido mindent rendesen megnézni.

A szurdok végén egy szépséges vízesés fogadott bennünket, mintha még nem lett volna tele a szépség-tárolónk mára. :)

20090912-152744-P1010090

Levezetésnek megkerestük a környék egyetlen geocaching.hu-s ládáját, ehhez még egy kicsit mentünk felfelé, aztán vissza a kocsihoz erosen lefelé, a szurdok mellett vezeto úton.

Lefelé úton egy részen ki lehetett látni a fák közül a völgybe. Minden nagyon de nagyon zöld volt, igazán szép völgy, kicsit a nap is sütött, és megjelent az egyik domboldalból egy szivárvány is!

Igazán tartalmas nap volt, és sajnáltuk, hogy már csak egy napig lehetünk itt a nagy hegyek között a nyugalom és a zöld szín világában.

20090912-170424-P1010134

8. nap - 2009. szeptember 13. - Pasterze gleccser - képek itt - GPS-re letöltheto útvonal itt

Utolsó Heiligenblut-ban töltött napunkra kicsit esos idot igért a wetter.at, de ez minket nem tartott vissza attól, hogy meglátogassuk Ausztria leghosszabb gleccserét, a Pasterze gleccsert.

Laza 10 km-es túrára készültünk, így nem is kellett különösebben igyekezni reggel. Nyugis reggeli után újra nekiindultunk a Grossglockner Hochalpenstrasse-nek. Mivel még az elején kaptunk egy 15 napos bérletet az útra, nem kellett érte most sem fizetnünk (még mindig a Nationalpark Hohe Tauern kártya elonyei...). A túra elejének a Glocknerhaus-t lottük be, itt tudtunk parkolni is.

P1010156

Délelott 11-kor már útban is voltunk a Margaritzenstausee felé. Nagy örömünkre 2 duzzasztógáton is át kellett sétálni, így újra elcsodálkozhattunk ezeken a hatalmas építményeken. A Pasterze gleccser olvadásának köszönhetoen itt is javában folyik az áramtermelés, bár ha az olvadás így halad, már nem sokáig.

A tó mellett ki volt írva, hogy vigyázzunk, itt a hegyek között ugyanis vadállatok laknak. Ki gondolta volna... Azért reméltük, hogy nem medvékkel és pumákkal fogunk találkozni, viszont folyamatosan sasoltunk, hátha látunk egy-egy ugrándozó hegyikecskét. Ahogy elhagytuk a duzzasztót, bejött az idojósok igérete, és elkezdett cseperészni, majd kicsit jobban esni az eso. Sebaj, hátizsákból esokabát és hátizsákvédo elo, gyorsan beöltöztünk és mentünk tovább. Kb. 10 perc után el is állt az eso, és mire elértük a Sandersee szélét, már meg is száradtunk. Esokabát le, táskába be, szárazon és vidáman sétáltunk tovább. Innen már szépen látszott a gleccser a távolban.

P1010184

A Sandersee, ahogy neve is mutatja, egy nagy kupac homok. Olyan, mint egy tó, de a víz nagyon sekély, sokszor pedig nem is látszik, mert csak egy csomó vizes homok terül el a Pasterze gleccser alatti részen. Ahogy olvad a gleccser, folyik le a víz, hoz magával hordalékot, és ez ül le kicsit ezen a nagyjából sík terepen. Nagyon lassan folyik, majd egy ponton nekiindul, és sziklák-kövek között a gravitáció segítségével belezubog az elobb kerülgetett tározóba. Átkeltünk a zubogó víz felett a vicces kis hídon.

P1010193

A Sandersee-ben az még az érdekes, hogy a szélén már olyan suru a homok és kevés a víz, hogy rá lehet menni, lehet bele írni (ezt a túrabot segítségével mi is megejtettük), és biztosan jó kis homokvárakat lehetne belole építeni. Pár órára tehát ott hagytuk a nyomunkat, aztán indultunk tovább, és az eso is újra megeredt.

P1010207

Az út kicsit felment a tó mellett a sziklák közé. Innen láthattuk igazán, hogyan is néz ki ez a patak/folyó-tó hálózat. A lankásan folyó víz néhány helyen összegyulik, nagyon durván kék színu tavacskákat alkot, máshol pedig szép lassan folyik a tározó felé.

P1010220

A sziklákon mászkálás elég érdekes volt, ugyanis az esotol kicsit csúsztak, és egészen érdekes kobol voltak. A fekete sziklák, a rengeteg ko és a gleccser egészen durván földönkívüli képet mutattak idonként.

P1010231

A kavicsrengeteg egyébként elég becsapós, azt hinné az ember, hogy ez még nem a gleccser. Pedig de. A rengeteg kavics alatt jobb esetben jég, rosszabb esetben vízfolyások bújnak meg, ezért aztán nagyon fontos, hogy az ilyen helyeken maradjunk a túraútvonalon, és ne mászkáljunk összevissza, mert még megesz a farkas, vagy beszakadunk egy pár méteres koomlásba, ahol nem biztos, hogy van térero... Szóval okosak voltunk, és maradtunk a kijelölt úton.

P1010239

Az út egy ido után becsatlakozott abba az útba, ahonnan a gleccsert a többség megközelíti. Leültünk elfogyasztani egy cerbonaszeletet, és megvárni amíg egy nagyobb csapat visszasétált a felvonóhoz, aztán megindultunk mi is a gleccser felé a szépen kiépített, lépcsos úton. Lent bekukucskáltunk a jég alá, aztán a kijelölt úton rámerészkedtünk a már láthatóan gleccsernek kinézo talajra, és a jeges-kavicsos úton egészen az ’eddig és ne tovább’ tábláig merészkedtünk.

P1010252

Néhányan tovább mentek, nekünk valahogy nem volt kedvünk egy hirtelen jött hasadékba véletlenül belelépni, és napokig a jeget rágcsálni, amíg ránk nem talál egy hegyimento... Még egy kis ideig néztük a bátrakat, és a láthatóan hegymászó, hágóvassal és remélhetoleg minden egyéb okossággal felszerelt srácot, aki már egész picinek látszott, annyira messze járt a jég közepében. Aztán megindultunk felfelé, és közben ámuldoztunk a gleccser olvadását jelzo táblákon. Táblák jelzik, hogy bizonyos években hol volt a gleccser teteje. Aki kíváncsi rá, még mostanában menjen el... Nagyon durván olvad. Hogy ne legyek hatásvadász, csak a 2005-ös, 5 évvel ezelotti képet nyomom be ide.

P1010242

Felcaplattunk a felvonó aljáig (nem szeretek lépcsot mászni), aztán ott úgy döntöttünk, csalunk egy kicsit, ha már idenott ez e jó kis felvonó. Tehát a további lépcsozést kihagyva felhúzattuk magunkat a Kaiser Franz Josefs Höhe-ig, onnan pedig a Panorama Trail-en folytattuk utunkat. Valóban szép volt a kilátás, nem mintha eddig nem bámult volna ránk folyamatosan a Grossglockner, mint a 3798 méterével, és a körülötte lévo hatalmas hegylánc, csupa hóval és idonként vonuló felhokkel... Itt találkoztunk egy csomó mormotával is, akik a világ egyik legaranyosabb állatai! Megtudtuk, hogy ok bizony innen figyeltek minket, amíg mi ott lent a víztározó és a Sandersee környékén sétálgattunk!

P1010308

Persze egy kis barátkozás a mormotákkal kihagyhatatlan volt. Nagyon aranyos, félos de kíváncsi állatkák. Foleg a fiatalok nem bírtak magukkal, és meg kellett, hogy nézzék közelrol azt a nagy darab szoke betolakodót, aki frissen szedett fincsi uzsonnát (füvet) kínált nekik. :)

P1010318

Innen már erosen lefelé vezetett utunk. Továbbra is gyönyöru látványt nyújtottak körben a néha zöld, néha fehér hegyek, a vonuló felhok és a tavak. Hogy teljes legyen az élmény, találkoztunk még néhány tehénnel, akik igazán viccesek voltak. Volt köztük fekete, fehér, és olyan, akinek a két vége fekete, a közepe pedig egy csíkban fehér. Biztosan volt valami közük egymáshoz.

P1010348

Aztán visszaértünk a Glocknerhaus-hoz, és megállapítottuk, hogy szép kört sétáltunk. Utólag lett is belole egy ilyen a MapSource és a Google Earth segítségével:

pasterze-ge4

Ez egy elég képes beszámolóra sikeredett, de hát mit csináljunk, ha egyszer aaaannyira szép helyeken jártunk!

Este pakolásztunk, hiszen ennyi volt nekünk idén Heiligenblut, valamint megállapítottuk, hogy ide nagyon gyorsan vissza kell jönnünk. Bátran ajánljuk bárkinek, aki szereti a hegyeket! A kisebb hegyek is szépek, de ezek az igazán magasak valami egészen különlegesek, a nyugalom, csend, a sok zöld kombinációja mindenkinek jót tesz, aki pár napra-hétre kiszabadul a városból és a rohanásból.

9. nap - 2009. szeptember 14. - utazás: Heiligenblut, AT - Schwangau, DE - képek itt
A nap, amikor el kellett, hogy búcsúzzunk Heiligenblut-tól. Persze nem akartuk. Persze maradni akartunk, itt a nyugalom szigetén, hütte-gondnokokként.
Az idojárás is érezte, hogy nincs minden rendben. Kinéztünk reggel az ablakon, és egy méretes felho járkált épp a ház mögött:

20090914-082432-P1010365

Az eso is esett persze, az idojárás is szomorú volt, amiért mennünk kellett. Az esoben valahogy egyébként még zöldebb a zöld, és abból itt egyébként is van elég sok, úgyhogy nagyon szép színben köszöntek el tolünk a környezo hegyek.

Bementünk a faluba még gyorsan hutomágnest venni. Itt picit furább volt már az eso, néha picit úgy tunt, mintha havaseso esne. Ja, persze, szeptember 14-én, hogyne. Különben is, még egész meleg van, kb. 10 fok.

Mentünk tovább, fel a Grossglockner Hochalpenstrasse felé. Már elore örültünk, erre a napra terveztük ugyanis úgy az útvonalat, hogy végigmegyünk az egész Hochalpenstrasse-n. :) Aztán egyszer csak látjuk, hogy az út mellett havas a fu. Hmmm, az éjjel vajon esett a hó? Az autó még 5 fokot mutat, tehát a hó biztos mindjárt elolvad.

Gurulunk tovább. Az autó azt mondja, már csak 2 fok van. És valami fehér esik a szélvédore. Mivaaaan? Havazik!!! Hát ez vicces. Gurulunk tovább lelkesen felfelé, a homérséklet és a hó is esik, a havazás egyre surubb, az út széli fu pedig olyan havas, hogy ki sem látszik. Felértünk a lakástulajék panziójához, hogy kifizessük a lakásbérlést, ok is megemlegették, hogy nem tudják mi van, ilyen korán azért még nem szokott esni a hó...

Sebaj, egy kis hó nem zavar bennünket, hajrá, irány a Hochalpenstrasse. Ha már havazik, gondoltuk teszünk egy kis kitérot, meg nézzük azt a részt, ahol tegnap sétáltunk.
Nahát, ahol tegnap a fekete-fehér-fekete tehenek legelésztek békésen, most minden csupa fehér:

20090914-115824-P1010369

Fúúúú de durva. Nem akartunk hinni a szemünknek.

Felmenünk a Glocknerhaushoz is ámuldozni még kicsit.
Tegnapi túránk sárga jelzotáblái szinte világítottak a sok fehér közepette:

20090914-120034-P1010372

Heiligenblut fölött 2010. szeptember 14-én suru hóesés, mínusz 1-2 fok. Mi pedig szorgosan szedtük elo a nálunk lévo ruhákat. :)
Sétáltunk egy icipicit a kilátónál, megállapítottuk, hogy most nem sétálgatnánk olyan lelkesen, mint tegnap.

20090914-120252-P1010373

Felgurultunk még a Kaiser Franz Josefs Höhe-hez is megnézni a sok fehéret. Fehér volt.

Persze ennyike hótól még nem zárják le az utat, úgyhogy semmi gáz, mentünk az elore tervezett útvonalon. Nagyon furcsa volt a sok fehér, plusz tényleg surun esett, úgyhogy néha alig láttunk valamit.

Így aztán kihagytuk a Hochalpenstrasse sok-sok kilátópontját, és maradt még egy indok, hogy jövo nyáron visszajöjjünk. Akkor majd remélhetoleg készítünk szép nyári csupa zöld képeket is a környékrol. Addig is az albumban meg lehet nézni, milyen a Grossglockner Hochalpenstrasse télen. Szeptemberben.

Szép lassan átgurultunk a hegyen, végig nagyokat csodálkoztunk a hirtelen tél láttán. Azért egy gyors ládakeresés még belefért valahol a nagy fehér közepén. ’’daj barátunk, Mormi is meglepetten figyelte az eseményeket:

20090914-125234-P1010383

Aztán amint leértünk a hegyrol a túloldalon lévo elso faluba, a hóból havaseso, majd sima eso lett, és a homérséklet is visszamászott 10 fok köré.

Robogtunk tovább Innsbruck-on keresztül Németország felé. Igyekeztünk, mert estére még nem volt szállásunk. Egész idoben érkeztünk Schwangau-ba, gondoltuk gyorsan keresünk szállást. Heiligenblut-ot vettük alapul, ahol kb. 3 perc alatt lehetett volna teljesen normális áron szobát találni. Nahát, a németek nem olyan emberek, akik az utolsó percre hagynak dolgokat (igen, ezt tudtuk elore is), és a legtöbb szálláshely konkrétan tele volt (nem, ezt nem gondoltuk volna elore). Volt olyan is, ahol lakást adtak ki, volt is üresen, de 2 éjszakás tartózkodás nem érdekelte oket, akkor inkább maradjon üresen. Ok tudják... Végül a szomszéd faluban sikerült találnunk egy jó kis panziót, és elég hamar el is tettük magunkat másnapra. Ki kellett pihenni az út fáradalmait, a sok fehéret, az Innsbruck-i dugókerülést, és a hosszadalmas szálláskeresést.

Megfogadtuk, hogy Németországba többet nem megyünk úgy, hogy nem foglalunk elore szállást.
És azt is, hogy Heiligenblut-ba amint lehet, visszamegyünk. :)

10. nap - 2009. szeptember 15. – Neuschwanstein kastély és a környék – képek itt
Nem terveztünk be túl sok mindent erre a napra, úgyhogy reggel kényelmesen elkészültünk, finomat reggeliztünk (kiskanalas lágytojással persze, végülis Németországban vagyunk).
A terv az volt, hogy megnézzük a Neuschwanstein kastélyt, és szétnézünk a környéken.

10 óra körül értünk a kastély tövében lévo faluhoz, Hohenschwangau-ba. Nem voltak olyan durván sokan, sikerült helyet találnunk a legbelso parkolóban. Innen már csak gyalog vagy a helyi busszal van tovább. Lusta disznók voltunk, és felfelé gondoltuk buszozunk, aztán majd lefelé sétálunk. Közvetlen a parkoló mellett volt a busz indulóhelye, és épp bent állt egy busz, így aztán odamentünk, jegyet vettünk, felszálltunk, és elég hamar indultunk is. Az egy busz széles kacskaringós szerpentinen (ami ugye buszokról mindig félelmetes, hiszen a busz sokkal magasabb, mint egy autó) a kedves sofor úgy érezhette, hogy autópályán van, legalábbis nem nagyon érdekelte, hogy érkezhetnénk akár 2 perccel késobb is, itt mindenki ráér. Azért persze felértünk, a vár még a reggeli ködben titokzatoskodott.

20090915-104906-P1110526

Odamentünk a bejárathoz, láttuk a komoly beengedo rendszert, meg a digitális kijelzoket mindenféle számokkal és idopontokkal. Sokan várakoztak is, hogy bemehessenek. Gyorsan megkerestük a bejáratnál az információs irodát, és megkérdeztük, hol vehetünk jegyet – ugyanis nem találtunk jegyárus bódét, pultot, irodát… Az információs hölgy kedvesen elmondta, hogy hol vehetünk jegyet: lent a faluban, Hohenschwangau-ban a jegyirodában.
Hogymicsoda? Itt gondoltunk és mondtunk mindenféle szépet, persze nem neki, hiszen nem tehet róla, hogy a sokcsilliómillió Euróból kialakított várakoztató, belépteto rendszerhez, és a gondosan kiépített elotérhez nem sikerült egy jegyárusító helyet is tervezni.

Na mindegy, lesétáltunk szépen az erdon keresztül – egyébként tök jó séta volt. :) Egyszer csak, már egész közel a faluhoz találkoztunk egy ilyen táblával:

20090915-113906-P1110558

Azt hirdeti három nyelven, hogy a kastélynál nem lehet jegyet venni. Köszi! Lehet, hogy a parkolók és a buszmegállók tájékán sem ártott volna kiírni…

Szóval lesétáltunk a faluba, megkerestük a jegyirodát. Egy szép új, csillivilli iroda, sok pulttal, minden opció csomó nyelven kiírva, következo lehetséges indulás idopontja nyelvenként monitoron feltüntetve. Király! Kérünk szépen két felnott jegyet a Neuschwanstein kastélyba angol nyelvu vezetéssel a legközelebbi idopontra. Köszönjük szépen.

A legközelebbi idopont kb. 1 óra múlva volt, így aztán boven volt idonk, hogy újra felmenjünk a hegyre. És itt egy kis emlékezetkiesés – nem emlékszem, hogy végül busszal vagy gyalog mentünk-e fel. Azt tudom, hogy agyaltunk rajta csomót, hiszen idonk volt, és a száguldozó buszsofort az elobb ugye nem annyira szerettük. Hm. Na mindegy, a lényeg, hogy újra felértünk. Mint kiderült, jól is jártunk a kis kitérovel, ugyanis a felhok elúsztak, és ilyen látvány fogadott:

20090915-123354-P1010408

Fent rájöttünk, mi az a sok szám és idopont kiírva. A jegyek sorszámtartomány szerint vannak idopontokba osztva, és mindig kiírják, hogy milyen számú jegyeknek még mennyi ideje van az indulásig. Szépen meg van szervezve-tervezve, csak már megint azt nem értem, hogy ha az adat lentrol feljön az eladott jegyekrol, sorszámokról, nyelvekrol és idopontokról, akkor miért nem lehet fent is jegyet eladni????? Áááááá. De hát tudjuk, tervezzünk elore. Mi az, hogy csak úgy megjelenünk és be akarunk menni. Vicces németek. :)

Várnunk nem sokat kellett, elég hamar jött az idopontunk, és már mentünk is befelé. Az idegenvezetotol elég sokszor lemaradtunk, ugyanis eléggé nem értettünk belole semmit, nagyon durván német kiejtéssel beszélte az angolt. Persze ez nem zavart, sosem jöttek be nagyon ezek a vezetett kastélynézések. Elvagyunk mi magunkban, elnézegetjük a szobákat, díszleteket, hattyús kilincseket, hattyús faragott ágyakat, hattyús csapokat és hattyúszobrokat. A kastély egyébként elég nagy, voltak szép részei és nagyon giccsesek is természetesen. Azt meg kell hagyni, hogy tulajdonosának jó ízlése volt helyszínválasztás ügyben, a kastély minden ablakából gyönyöru kilátás nyílt hol a környezo hegyekre, hol a másik oldalon a nagy síkság-dombságra, tavakra.

20090915-123330-P1010405

Kastélynézés után sétáltunk még egyet a környéken, egy hídról lefényképeztük a kastély felállványozott felét, majd visszasétáltunk újra a faluba a már jól ismert erdei úton. Lent aztán a helyi sörteraszon ebédeltünk egy kis sült virslit zsömlével, és ittunk hozzá helyi barna sört.

Mivel még volt csomó idonk, visszamentünk szállásunkhoz, a szemben lévo felvonóval pedig felmentünk a hegyecskére, és ott sétáltunk kicsit, majd lelibegtünk, és még autóztunk kicsit a környéken.

20090915-111926-P1110551

Este még letöltöttük a képeket, ebben Heiligenblut óta új családtagunk és utastársunk Mormi segített nekünk nagyon ügyesen.

20090915-171936-P1010488