Alpok és Feketeerdő - 2009. szeptember 6-20. - összefoglaló - frissítve jan.19.

English version

Szokás szerint idén szeptemberben is kivettünk egyben egy rakás szabit (ez 2,5 hetet jelent), és ennek a nagyobbik részét utazással töltöttük.

A gazdasági válságnak, a Forint egész éves árfolyamának és a banki kamatpolitikának köszönhetően most nem távoli tájakra mentünk, "csak" ide a szomszédba Ausztriába és Németországba.
Útvonalunk egészen pontosan így nézett ki:


Nagyobb térképre váltás

Mivel most inkább egy-egy helyen töltöttünk több időt, és nem utaztunk minden másnap, mint tavaly, így a részletes napi megtett km és egyéb adatoktól megkímélek mindenkit.
Annyit csak statisztikailag, hogy ez a kör Google Map szerint 2212 km, aminél persze többet mentünk, hiszen egy-egy helyen is mászkáltunk kocsival egy csomót. Képek itt.

Azok a pontok, ahol több-kevesebb időt töltöttünk:
B pont: Heiligenblut, Ausztria (szept. 6-14.)
C pont: Schwangau, Németország (szept. 14-16.)
D pont: Gerlingen, Németország (szept. 16-20.)

Az "olvasd el végig" után természetesen kifejtem ezeket a pontokat.

Szigetköz

Voltunk még júniusban egy napot a Szigetközben ládázni.

Kb. így:


View Larger Map

Részletek az "Olvasd el végig" után.

Geocaching

Itt látod, hogy 2006. augusztus 12. óta merre kerestünk kis ládákat. A kis jelölőkre kattintva elérhető a geoláda honlapja is. Csak bátran! :)

Hosszú autózás balra - 2008. szeptember 8-23. - összefoglaló

Hű, mekkorát utaztunk!

Először is az utólagos térkép 2 részletben, mivel Google Maps nem bírta idegekkel az útvonalunkat:


View Larger Map


View Larger Map

Elöljáróban néhány száraz adat:

Összes km 6847 km
Legkevesebb napi km 16 km (Chamonix)
Legtöbb napi km 546 km (Bordeaux - Bretagne)
Átlag napi km (oda-vissza úttal együtt) 427,94 km
Átlag napi km (oda-vissza út nélkül) 315,64 km

Persze van még csomó adat, ha valaki hasonló útra vetemedne, és érdeklik a részletek (napi km, szállások, költségek), szóljon nyugodtan, szívesen megosztjuk.

Ezután pedig a részletes leírás. Lapozzon tovább, akit érdekel!
Képek itt, de persze később is beszúrok azért majd egy-egy érdekesebbet.

Előre jelzem, hogy nem fogom egyben megírni az egészet, viszont szeretném az egész utat egy bejegyzésbe írni, tehát időnként tessék visszanézni, lesz frissítés.

Utazásaink

A lenti térképen bejelöltük hogy merre jártunk, a kis jelölőkre kattintva közvetlen elérheted a kapcsolódó fényképalbumot is: